Férfi kézi BL: sikerül-e éremmel zárnia Xavier Sabaténak?

Vágólapra másolva!
2017.06.04. 11:06
null
Xavier Sabaté utolsó meccse következik a veszprémi kispadon (Fotó: AFP)
Nem sok ideje maradt a szezon végén távozó Xavier Sabaténak, hogy az elődöntő csalódottságán túllépve felkészítse csapatát, a Telekom Veszprémet a Barcelona elleni bronzcsatára (kezdés: 15.15, Tv: Sport1, élőben az NSO-n) a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében.

„Ez egy nagyon kemény szezon volt, amelyben három sorozatban is helyt kellett állnunk – mondta Xavier Sabaté a PSG-vel szemben egy góllal elbukott elődöntő után. – De még nem értünk a végére, van még egy meccsünk hátra, így nem tehetünk mást, mint hogy felállunk, mert legalább győzelemmel szeretnénk zárni az évet."

Mint ismert, Sabaténak ez az utolsó mérkőzése a veszprémi kispadon, a nyáron a Flensburgtól érkező Ljubomir Vranjes veszi át helyét a klubnál és a férfiválogatottnál egyaránt. De nemcsak az edző távozik, hanem két veszprémi ikon is, a csapatot tizenhét éven át szolgáló Iváncsik Gergő és Gulyás Péter. Az már szombaton eldőlt, hogy karrierjük során már nem lesz lehetőségük begyűjteni a legrangosabb európai klubtrófeát, a bronzcsata előtti kerethirdetés után pedig az is világossá vált, hogy Gulyás játék nélkül búcsúzik.

A VESZPRÉM KERETE A BARCELONA ELLENI MÉRKŐZÉSRE
Kapusok: Mirko Alilovic, Mikler Roland
Szélsők
: Dragan Gajic, Iváncsik Gergő, Gasper Marguc, Cristian Ugalde
Irányítók: Lékai Máté, Aron Pálmarsson, Chema Rodríguez
Átlövők: Ancsin Gábor, Momir Ilics, Nagy László, Mirsad Terzic
Beállók: Blaz Blagotinsek, Andreas Nilsson, Renato Sulic

Sabaté ugyanis csupán egy helyen változtatott az elődöntőhöz képest, Schuch Timuzsin helyére Ancsin Gábor került be, így Nagy Lászlónak lesz váltótársa a jobbátlövő posztján.

A Veszprém néhány órával többet pihenhetett a helyosztóra, mint a Barcelona, ráadásul a katalánoknak sem lehetett egyszerű feldolgozni, hogy az első négyes döntőjén szereplő Vardar Szkopje elütötte őket a döntőtől.

„Ha valaki sírni szeretne, tegye meg, de vasárnap már csak is a csapatra szabad mindenkinek koncentrálnia" – adta ki a jelszót Filip Jícha.

A Barcelona a csoportkör során kétszer is legyőzte a Veszprémet, így van mibe kapaszkodnia az ellenfélnek. Ugyanez volt a párosítás a 2015-ös fináléban és a 2014-es bronzcsatában is, mindkét összecsapás a katalánok sikerével ért véget. A Barcának utóbbi volt az egyetlen harmadik helyezése a final fourok történetében, a Veszprém még nem végzett bronzérmesként.

Sterbik Árpád megkeserítette a barcások életét (Fotó: AFP)
Sterbik Árpád megkeserítette a barcások életét (Fotó: AFP)

STERBIK ÁRPÁD A KILENCEDIK DÖNTŐJÉRE KÉSZÜL

A kilencedik Bajnokok Ligája-döntőjére készül Sterbik Árpád, a macedón Vardar Szkopje délvidéki születésű spanyol kapusa, aki remek teljesítménnyel járult hozzá csapata győzelméhez a kölni négyes döntő szombati játéknapján.

NÉMETEK NÉLKÜL

Egészen pontosan, német csapat nélkül. A kölni négyes döntő 2010 óta íródó történetében ez első alkalommal fordult elő. Emiatt aztán a német – és főleg az elővételben már a következő BL-végjátékra is minden évben előre bevásárló kieli – szurkolók, meg a helyi média is takarékra állította magát. A város két napilapja közül a Kölner Stadt-Anzeiger két sorban (!) közölte a BL-elődöntő programját – és ennyi. A Kölnische Rundschau pedig gyermektenyérnyi felületen írt arról, hogy a vasárnapi döntőt két német bíró (Lars Geipel, Marcus Helbig) vezeti, és megszólaltatta Uwe Gensheimert (PSG), a négyes döntő egyetlen német játékosát. Hogy mit jelent a németek hiánya, arról megoszlanak a vélemények. Az európai szövetség védi a mundér, illetve a torna becsületét, és azt sulykolja, hogy minden idők legerősebb négyes döntője jött össze, a PSG edzője, Zvonimir Serdarusic pedig véleményével azokat képviseli, akik szerint egyszer előfordulhat, hogy a világ legerősebb bajnokságból, a Bundesligából nincs itt csapat, ugyanakkor el kell gondolkodni a „legerősebb" jelzőn, ha ez jövőre újra előfordul.


A négy közé első alkalommal bejutó Vardar 26–25-re győzte le a sorozat legsikeresebb csapatát, a spanyol Barcelonát, a vasárnapi fináléban pedig a francia Paris Saint-Germainnel találkozik, amely 27–26-ra nyert a Telekom Veszprémmel szemben.

„Sok játékosunk most szerepel először ilyen tornán, nekik szokatlan a csaknem húszezer néző, a napok óta tartó nagy felhajtás. Mindenki el volt varázsolva és lámpalázzal küzdött”
– nyilatkozta a mérkőzés után Sterbik, aki 2006-ban, 2008-ban és 2009-ben győztes, 2002-ben, 2005-ben, 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban pedig vesztes csapat tagja volt a BL-döntőben.

„Két-három héttel ezelőtt voltak kétségeim, hogy esélytelenként számon tartott együttesünkön átszaladnak a katalánok, de nagyon jól felkészültünk, és bizonyítottuk, hogy karakteres csapat vagyunk” – mondta Sterbik.

A meccset a Barcelona kezdte jobban, a 13. percben már 8–5-re vezetett, de a macedón csapatot mindez nem törte meg.

Sterbik hangsúlyozta, hogy már a négy közé kerülés is történelmi eredmény volt számukra és a macedón kézilabdasport számára, de nem elégedtek meg ennyivel, és küzdöttek az utolsó percig. A horvát Luka Cindric két másodperccel a vége előtt a Vardarnak szerezte meg a győztes gólt.

„Nem tudom, hogyan találunk fogást a franciákon, akiknek ráadásul két-három óra előnyük van pihenésben. Nem tudom, hogyan fogjuk megverni a PSG-t, de remélem, az edzőnk éjszaka kitalál valamit” – mondta Sterbik, aki 14 védéssel járult hozzá csapata sikeréhez az elődöntőben.

Így örültek a Vardar szurkolói

 

Instagram post by Ракометен Клуб Вардар * Jun 3, 2017 at 7:26pm UTC

1,284 Likes, 7 Comments - Ракометен Клуб Вардар (@rkvardar) on Instagram



 

FÉRFI KÉZILABDA BL
FINAL FOUR (KÖLN, LANXESS ARÉNA)
DÖNTŐ – JÚNIUS 4.
PSG–Vardar Szkopje
Vezeti: Lars Geipel, Marcus Helbig (németek)
18.00 (Tv: Sport1)
A 3. HELYÉRT – JÚNIUS 4.
TELEKOM VESZPRÉM–Barcelona
Vezeti
:
Matija Gubica, Boris Milosevic (horvátok)
15.15 (Tv: Sport1)
ELŐDÖNTŐ – JÚNIUS 3.
TELEKOM VESZPRÉM–PSG (francia)
26–27
Vardar Szkopje (macedón)–Barcelona (spanyol)
26–25

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik