Női kézilabda: a bajnok két kulcsjátékosára is műtét vár

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2017.05.17. 20:37
Tomori Zsuzsannára és Kari Aalvik Grimsbőre, a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC két válogatott kézilabdázójára térdműtét vár.

A győri klub szerdai közleménye szerint a súlyos térdsérülése után tavasszal visszatérő Tomori kedden a Mosonmagyaróvár elleni bajnoki mérkőzésen sérült meg könnyebben, emiatt van szükség az újabb beavatkozásra. Az átlövőre néhány hét kihagyás vár.

„Tomori Zsuzsa legutóbbi műtéte során kilökődési reakció miatt el kellett távolítani a rögzítő csavart. Ez nem befolyásolta az ízület állapotát, mint ez jól látható volt a BL döntőn is, terhelhető volt. Jelenleg a csavar-kivétel helyén egy nyákciszta alakult ki, melyet növekedése miatt műtéti úton távolítunk el. Ez egy térdízületen kívüli, csontfurat-elváltozás. Várható, hogy pár hét alatt rendeződnek a sebviszonyok, a térdének terhelhetősége változatlan marad" – nyilatkozta dr. Balogh Péter csapatorvos a klub hivatalos honlapjának.

A norvég válogatott kapusa, Grimsbö a Buducsnoszt Podgorica elleni BL-elődöntőben sérült rá egy korábbi, még a nemzeti csapatban összeszedett sérülésére, ezért van szükség az artroszkópos műtétre. A közlemény arra nem tér ki, Grimsbőre mennyi kihagyás vár.

„Még a Győrbe szerződése előtt elszenvedett térdsérülése miatt Norvégiában anno artroszkópos műtétet végeztek el rajta, és a tavalyi idény végén ismét egy ilyen beavatkozást végeztek el rajta hazájában. Sajnos a Bajnokok Ligája elődöntőjében erre rásérült. Az elvégzett MRI-vizsgálat indokolja az ízület artroszkópos revízióját és a holdasporc rásérülésének ellátását" – mondta a csapatorvos

Legfrissebb hírek

Felkészülés: döntős a DVSC, az FTC és a Győr is

Kézilabda
4 órája

Női kézilabda: megsérült a nyáron érkezett győri irányító

Kézilabda
2025.08.13. 13:24

Trófeákért jöttek Győrbe a klasszis kézilabdázók

Kézilabda
2025.08.13. 10:33

Csapatépítő a Győri ETO-nál és az FTC-nél is, képek és videók a játékos feladatokról

Kézilabda
2025.08.08. 11:25

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.07. 08:29

Nem játszik a Győr a csőd szélén álló Ludwigsburggal

Kézilabda
2025.08.05. 18:16

Női kézilabda: felkészülési mérkőzésen győzött az ETO, az FTC és a DVSC

Kézilabda
2025.08.01. 20:14

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
2025.07.31. 11:51
Ezek is érdekelhetik