Női kézi: kolozsvári irányítót vett a Buducsnoszt

Vágólapra másolva!
2017.05.11. 08:36
null
Cristina Laslo a Buducsnosztnál folytatja (Fotó: Twitter)
A női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjében a negyedik helyen végzett a Buducsnoszt Podgorica, de a montenegróiak budapesti útja nem volt teljesen sikertelen. A csapat vezetése ugyanis megállapodott a Universitatea Alexandrion Cluj ifjúsági világbajnok irányítójával, Cristina Laslóval.

A Dolce-sport.ro portál értesülése szerint a 21 éves játékos kettő plusz egy évre kötelezte el magát a Buducsnoszthoz, a kolozsvári klub 45 ezer eurót kap érte két részletben (25 ezret a nyáron, 20 ezret jövő nyáron).

„Nagyon örülök, hogy Cristina még magasabb szinten kézilabdázhat” – nyilatkozta Ovidiu Vasu klubigazgató. A szerződés aláírására két héten belül sor kerül.

Cristina Laslo a CSS Viitorul Cluj-Napoca együttesében kezdett el kézilabdázni, jelenlegi klubjában 2012 óta szerepel. A felnőtt válogatottban is bemutatkozott, tavaly Eb-5. játékos legnagyobb sikereit korosztályos szinten érte el: 2014-ben junior világbajnok, 2016-ban ifjúsági vb-bronzérmes volt. Mindkét tornán ő lett a vb legjobb irányítója.

A tavalyi Eb-keretből ő a negyedik játékos, aki a következő szezonban külföldön folytatja, rajta kívül Denisa Dedu, Gabriela Perianu (mindkettő Siófok), illetve Madalina Zamfirescu (Debrecen) hagyja el a hazai bajnokságot.

A Buducsnoszttal kapcsolatos hír, hogy Dragan Adzsics vezetőedző arról beszélt a négyes döntő után egy tévéműsorban, hogy Katarina Bulatovics marad a csapatban. Egyelőre a klub még nem adott hivatalos tájékoztatást a hosszabbításról.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10

Kézilabda: kikapott a negyeddöntőben az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.07. 21:31

Kézilabda: magabiztosan verte Marokkót az U19-es fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.06. 18:12

Kézilabda: negyeddöntős az U17-es leányválogatott a podgoricai Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.05. 21:25
Ezek is érdekelhetik