Női kézi: aranyéremmel búcsúzott el a norvég klasszis

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.21. 21:19
null
Az újabb arany tökéletes befejezés volt Hammerseng számára (Fotó: AFP)
Az első, idegenbeli mérkőzésen elszenvedett egygólos vereség után hazai pályán 26–20-ra nyert a Larvik női kézilabdacsapata a Vipers Kristiansand ellen, ezzel megnyerte a norvég rájátszást. A mérkőzésen utoljára lépett pályára Gro Hammerseng-Edin.

A 37 éves játékos pályafutása során játszott a Gjövik, a Raufoss IL, a Vardal IF, majd 2013 és 2010 között az Ikast csapataiban, 2010 óta pedig a Larvikot erősítette, tagja volt a 2011-es Bajnokok Ligája-győztes együttesnek is.

„Rendkívül boldog vagyok, ez az újabb aranyérem tökéletes befejezés volt a számomra. Szomorú, hogy ez volt az utolsó mérkőzésem, és biztosan furcsa lesz, hogy néhány hét múlva nem kell edzésre indulnom” – nyilatkozta a norvég Tv2-nek a mérkőzés után.

A válogatottal 2008-ban olimpiát, 2004-ben, 2006-ban és 2010-ben Európa-bajnokságot nyert, egyedül a vb-aranyérem nem jött össze neki, 2001-ben és 2007-ben is csak ezüstöt szerzett.

Hammersengen kívül Anja Edinnek és Karoline Dyhre Breivangnak is ez volt az utolsó mérkőzése a pályafutásában.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: a 16 éves Zákányi Janka az ETO klasszisai között bizonyít

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Kézilabda: a férfi NB I legfiatalabbjai Budakalászon pallérozódnak

Utánpótlássport
2025.10.11. 21:22

Kolics János: A hartai munka a pályafutásom megkoronázása

Utánpótlássport
2025.10.10. 20:08

Kézilabda: gólerős utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2025.09.30. 15:09

Európai kézilabdaligák: Szikora csapata nyerte a „magyaros” kupameccset

Kézilabda
2025.09.24. 22:51

Kézilabda: Fehér Luca minden szinten megmutatná magát

Utánpótlássport
2025.09.19. 09:06

Kézilabda: nagy a merítési lehetőség a serdülő leányválogatottnál

Utánpótlássport
2025.09.17. 15:08

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36
Ezek is érdekelhetik