Férfi kézi NB I: szlovák kapus lehet a Fradi első igazolása

Vágólapra másolva!
2017.05.09. 19:13
A szlovák Marián Zernovic lehet a férfi kézilabda NB I-be feljutó Ferencváros első nyári igazolása – adta hírül az Üllői 129 szurkolói portál. A sajtóhírek szerint a HC Sporta Hlohovec 25 éves kapusa egy plusz egy éves szerződés ír alá.

„Úgy éreztem, hogy itt az idő a váltásra, hogy kipróbáljam magam külföldön, főleg azért, mert a hazai bajnokságban semmi előremutató változás nem történt. Európában sok jó liga van, a magyar is nagyon jó, örülök, hogy ott fogok védeni. Természetesen beszélgettem az ott szereplő honfitársaimmal, Teodor Paullal is, aki szintén kapus, ismeri Adorján Gábort is, aki szerinte jó edző. Senki nem mondott bármi rosszat a bajnokságról, a klubokról, várom már, hogy ott legyek. Az elsődleges cél a bennmaradás, az első meccsek majd megmutatják, mennyire is leszünk versenyképesek. A kupában a Fradi idén kiejtett két NB I-es csapatot is, ami azt mutatja, hogy akár a tabella első felében is helyünk lehet majd. Nem lesz szlovák csapattársam, így a szezonkezdetig a magyar alapszavakat szeretném elsajátítani” – olvasható az ulloi129.hu-n.

Legfrissebb hírek

Kigyulladt a szomszédos uszodában a szauna, félbeszakadt a Budai Farkasok–Budakalász bajnoki

Kézilabda
8 órája

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
11 órája

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
19 órája

Elmozdult az utolsó helyről a Balatonfüred a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.11.08. 20:08

Gyász: a rangadó közben hunyt el a Szeged technikai vezetője

Kézilabda
2025.11.08. 19:39

Drámai végjáték Szegeden, hatgólos hátrányból felállva nyert a Veszprém

Kézilabda
2025.11.08. 18:28

Szeged–Veszprém: jön az idény első szuperrangadója!     

Kézilabda
2025.11.08. 11:57

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24
Ezek is érdekelhetik