Férfi kézi BL: A PSG a világ leggazdagabb klubja – Sabaté

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.02. 17:39
Kedden délben kisorsolták a férfi kézilabda Bajnokok Ligája final fourjának párosítását Kölnben – a Telekom Veszprém a PSG-vel csap össze a júniusi négyes döntőben. A magyar együttes vezetőedzője, Javier Sabaté, és a csapatkapitány, Nagy László is úgy gondolja, hogy erős ellenfelet kaptak, de nem lehetetlen megverni őket.

„Sorozatban negyedszer játszhatunk a négyes döntőben, ezért tudjuk, hogy ott minden csapat nagyon jó, és minden lehetséges
– értékelt az MTI-nek Javier Sabaté szakvezető. – Jelenleg a PSG a leggazdagabb kézilabdaklub a világon, ott vannak a legjobb játékosok. Szerintem ők az esélyesek, de hatvan perc alatt minden lehetséges, a csoportkörben hazai pályán majdnem legyőztük őket.”

Nagy László is a final four egyik legnagyobb esélyesének nevezte a francia sztárklubot.

„Mindenképpen nagyon jó játék kell ahhoz, hogy pariban legyünk velük – nyilatkozta a csapatkapitány. – A csoportkörben sajnos nem sikerült legyőznünk őket, de reméljük, az elődöntőben sikerülni fog.”

Az elődöntőkre június 3-án (szombat), 15.15-kor és 18 órakor kerül sor, a Veszprém játssza a korábbi mérkőzést. A bronzmeccs és a döntő június 4-én (vasárnap) lesz, előbbi 15.15-kor, utóbbi 18 órakor kezdődik.

FÉRFI KÉZILABDA BL, NÉGYES DÖNTŐ (KÖLN)
AZ ELŐDÖNTŐBEN (június 3.)
15.15: TELEKOM VESZPRÉM–PSG (francia) (Tv: Sport1)
18.00: Vardar Szkopje (macedón)–Barcelona (spanyol) (Tv: Sport1)
HELYOSZTÓK (június 4.)
15.15: a 3. helyért (Tv: Sport1)
18.00: döntő (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek

NŐI KÉZI BL NÉGYES DÖNTŐ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
2025.05.23. 15:02

Hajdu János: Utolérhetetlen érzés a fiatalokat képezni

Utánpótlássport
2025.05.22. 19:14

Kézilabda: fokozatosan építkezik a PLER-es Borsos Máté

Utánpótlássport
2025.05.21. 20:46

Kézilabda: hasznos napok után az EYOF-ra készülő serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
2025.05.16. 15:11

Kézilabda: felforgatott kerettel értékes ifimeccsek Portugáliában

Utánpótlássport
2025.05.13. 16:22

Kézilabda: teher alatt nőnek, de nem elegen

Utánpótlássport
2025.05.11. 18:08

Kézilabda: a serdülő és a junior fiúk is kikaptak felkészülési meccsen

Utánpótlássport
2025.05.10. 17:58

Kézilabda: nagy utat tett meg a női NB I-be visszajutó NEKA

Utánpótlássport
2025.05.06. 19:47
Ezek is érdekelhetik