Férfi kézi: arany után búcsú – Iváncsik Tamás távozhat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.22. 19:46
Mint arról beszámoltunk, megvédte címét a norvég férfi kézilabda-bajnokságban az Elverum, ennek ellenére a magyar válogatott Iváncsik Tamás távozhat a csapattól.

Az OIF Arendal elleni döntő első mérkőzését 24–21-re elveszítette, a másodikat viszont idegenben, hosszabbításban 30–29-re megnyerte az Elverum a magyar jobbszélső vezetésével, aki nyolc gólt szerzett a találkozón. Vasárnap, a döntő harmadik meccsén a címvédő hazai pályán 25-20-ra győzött, ezzel megszerezte sorozatban hatodik aranyérmét.

Iváncsik a három találkozón összesen 11 alkalommal volt eredményes.

A 34 éves jobbszélsőnek már tavaly ősszel szerződéshosszabbítási ajánlatot tett a klub, de hosszas tárgyalások után végül nem sikerült megegyeznie a vezetőkkel, így kilenc csapattársával együtt a szezon végén minden bizonnyal távozik az Elverumtól – számolt be róla a klub honlapja.

Iváncsikon kívül Erik Toft, Petter Overby, Alexander Borresen, Torbjorn Eide, Josef Puyol, Jorgen Jansrud és Kristian Bliznac távozik, David Wattström pedig már januárban Svédországba igazolt.

Legfrissebb hírek

Iváncsik Gergő: Remélem, hogy sikerül túllépni mindazon, ami eddig kicsit is gátolta a magyar válogatottat

Kézilabda
2025.10.03. 14:24

Nem sikerült a címvédés: elbukta a 80 perces egyiptomi csatát a Veszprém

Kézilabda
2025.10.02. 21:18

Európai kézilabdaligák: 20 magyar gól a román női bajnokságban

Kézilabda
2025.10.01. 23:02

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

Evangélium Norvégiából: Máthé és Lukács is hét gólt lőtt

Kézilabda
2025.08.31. 20:19

Férfi kézilabda: legyőzte az Elverumot, második lett a Szeged a felkészülési tornán

Kézilabda
2025.08.24. 15:05

„A pénz nem minden, a kézilabdázás jobban hiányzik” – Máthé Dominik Elverumban új esélyt kapott az élettől

Kézilabda
2025.08.07. 21:20

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
2025.06.15. 19:44
Ezek is érdekelhetik