Női kézi BL: Nem akarok beszélni a furcsa triplázásról – Broch

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.12. 18:14
Yvette Broch, a Győri Audi ETO KC holland légiósa nehezen kapcsolta ki az érzelmeit a női kézilabda Bajnokok Ligája Metz elleni vasárnapi negyeddöntő mérkőzésén, hiszen abban a csarnokban lépett pályára, amelyben 2011-től 2015-ig játszott. Arról, hogy egymás után három nemzetközi kupadöntőt veszíthet el, nem akart beszélni az EHF honlapjának.

„Nagyszerű volt visszatérni, négy csodás évet töltöttem Metzben. A szurkolók kedvesen köszöntöttek, és sok régi ismerőssel találkoztam – mondta Broch, aki a 60 perces mérkőzésen nem érzékenyült el. – Muszáj ezt kikapcsolnod, hiszen nyerni akarsz a csapatoddal.”Broch, aki a 60 perces mérkőzésen nem érzékenyült el. – Muszáj ezt kikapcsolnod, hiszen nyerni akarsz a csapatoddal.”

Broch a vasárnapi meccsen három gólt szerzett, de 32–31-es győri vereség után jött le a pályáról.

„Még mindig alaposan figyelem a Metz mérkőzéseit, nagyon jó csapat, felkészültünk belőle, mégis nehéz meccsünk volt. A párharc még teljesen nyitott, egy gól semmit sem jelent. A hazai pálya mellettünk szól, de a Metz nem fogja feladni” – mondta Broch, aki arról is beszélt, hogy örömmel marad 2020-ig Győrben, ahol kedvesek vele.

Kiemelte honfitársát, Nycke Grootot, sokat segítenek egymásnak a mindennapokban.

„Nagyszerű, hogy Nycke is itt játszik, jó barátok vagyunk, segítünk egymásnak. Szeretünk Budapestre utazni, ha van időnk, és jó hollandul beszélni valakivel” – mondta a 2015-ben a Metz-cel EHF-kupa-döntőt, tavaly a Győrrel BL-döntőt vesztő Broch.

„Nem akarok beszélni a furcsa triplázás lehetőségéről. Most a Metz elleni visszavágóra figyelünk, amíg nem jutunk tovább szombaton, nincs miről beszélni” – szögezte le a beálló.

Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi hazatért, és három trófeát nyerne az ETO-val

Kézilabda
2025.07.25. 19:24

Ikreket vár Győri-Lukács Viktória, kihagyja a vb-t és a következő idényt

Kézilabda
2025.07.25. 11:48

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Egy meccset játszana újra Andrea Lekics, aki mindig szórakoztatni akarta a szurkolókat

Kézilabda
2025.07.22. 11:07

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
2025.07.11. 16:03

Megszületett a korábban hét évet Győrben töltő Stine Oftedal gyermeke

Kézilabda
2025.07.08. 08:57

„Remélem, ezzel példát mutatok akár a kortársaimnak, de leginkább a fiatalságnak” – Görbicz Anita lediplomázott

Kézilabda
2025.07.04. 18:57

Nem sokkal a felkészülés kezdete előtt távozott a CSM Bucuresti vezetőedzője – hivatalos

Kézilabda
2025.06.30. 15:19
Ezek is érdekelhetik