Női kézi BL: a Buducsnoszt 14(!) góllal megverte a tartalékos Larvikot!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.09. 20:36
A Vardar Szkopje idegenben 28–26-ra legyőzte a Midtjyllandot a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán.


A vendégek végig uralták a meccset, a 28. percben már hét góllal vezettek (11–18), de még a 49. percben is volt közte öt (21–26), a hazaiak erejéből kozmetikázásra futotta.

BUDUCSNOSZT–LARVIK
A vendégek végig uralták a meccset, a 28. percben már hét góllal vezettek (11–18), de még a 49. percben is volt közte öt (21–26), a hazaiak erejéből kozmetikázásra futotta.

BUDUCSNOSZT–LARVIK

A sérülésektől tizedelt Larvik mindössze 11 játékost tudott nevezni a találkozóra (többek között Sandra Toft, Amanda Kurtovic, Thea Mörk és Sanna Solberg sem volt bevethető), balszélső például nem is utazott el Montenegróba, így kényszerből másoknak kellett ott játszania. Míg Tor Odvar Moen lehetőségei erősen beszűkültek, addig a hazaiak már számíthattak Zoqbi De Paula, Biljana Novovics és Szuzana Lazovics játékára is, már csak Milena Raicsevics hiányzott a Podgoricából.

A norvégok ennek ellenére az első negyedóra végén 6–5-re vezettek, ezt követően viszont az történt a pályán, amint a montenegróiak akartak.

A tíz gólig jutó Cristina Neagu tarthatatlannak bizonyult, 7–7 után 6–0-s sorozatot mutatott be a Buducsnoszt (13–7), a második félidő elején pedig 14–10-et követően egy 8–0-sat (22–10).

Az 52. percben Marit Frafjord találata visszahozta tíz gólra a norvégokat (26–16), ugyanő állította be a végeredményt az utolsó másodpercben (31–17).

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Metz–Győri Audi ETO KC 32–31
(16–16)
Midtjylland (dán)–Vardar Szkopje (macedón) 26–28
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
–Larvik (norvég) 31–17

NEGYEDDÖNTŐ
CSM Bucuresti (román)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA
30–25
Április 15., 16.45: FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–CSM Bucuresti (román)xx–xx

Metz (francia)–GYŐRI AUDI ETO KC32–31
Április 15., 19.00: GYŐRI AUDI ETO KC–Metz (francia)
xx–xx
Midtjylland (dán)–Vardar Szkopje (macedón)
26–28
Április 15., 17.30: Vardar Szkopje (macedón)–Midtjylland (dán)
xx–xx
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Larvik (norvég)
31–17
Április 15., 17.00: Larvik (norvég)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
xx–xx

 

Legfrissebb hírek

Az Odensét is BL-döntőbe vezető Gjekstad: „A Győr a favorit, de szeretnénk méltó kihívói lenni”

Kézilabda
1 órája

Bruna de Paula: Azért Per az öltözőben még korántsem volt ennyire nyugodt

Kézilabda
18 órája

Tízből tizedszer is legyőzte a Győr az Esbjerget, ismét BL-döntőt játszhat

Kézilabda
19 órája

A Győri ETO edzője nem fogta vissza magát, amikor a csődbe ment Vipersről kérdezték a BL-négyes döntő előtt

Kézilabda
23 órája

Teszteltük, mennyire ismeri Vámos Petra metzi csapattársait – itt az eredmény!

Kézilabda
Tegnap, 10:19

Női kézilabda BL: minden idők legkiegyenlítettebb négyes döntője jöhet

Kézilabda
Tegnap, 7:39

Vámos Petra: Bízom benne, hogy sok magyar szíve dobog majd értünk is

Kézilabda
2025.05.30. 14:46

Győri-Lukács Viktória: Ha tudnám a titkot, már megnyertük volna a BL-t

Kézilabda
2025.05.20. 10:16
Ezek is érdekelhetik