Férfi kézi: súlyos sérülése miatt visszavonul Vadkerti Attila

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.04. 13:05
null
Vadkerti Attila a visszavonulás mellett döntött a súlyos sérülését követően (Fotó: NS-archív)
Befejezi profi pályafutását Vadkerti Attila korábbi 57-szeres válogatott kézilabdázó. A 35 éves balszélső az NB I/B hétvégi fordulójában, az FKSE Algyő–Ózd mérkőzésen keresztszalag-szakadást szenvedett, és úgy döntött, visszavonul.

 

 

„Nincsenek véletlenek. Mostanában kezdett érni bennem a gondolat, hogy ez lesz az utolsó szezonom. Szerencsére a pályafutásom során elkerültek a komolyabb sérülések, de ez mostani a pályafutásom végét jelenti" – mondta az m4sport.hu-nak a sérülést szenvedett játékos.

Vadkerti Attila korábban 20 évig a Mol-Pick Szegedet erősítette, amellyel magyar bajnok és kupagyőztes is volt, majd az Algyőhöz szerződött. A válogatottal olimpiai 4. volt Londonban.

Vadkert Attila a játék mellett tavaly a Mol-Pick Szeged utánpótlásában dolgozott, majd idén nyáron a PC Trade Szeged KKSE stratégiai igazgatója lett. A női NB I/B-ben szereplő csapatnál komoly célokat fogalmaztak meg: egy stabil utánpótlással rendelkező élvonalbeli csapatot szeretnének kialakítani – ebben segíthet a jövőben az egykori válogatott kézilabdázó.

Legfrissebb hírek

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

Lékai Máté befejezi pályafutását a válogatottban – hivatalos

Kézilabda
2025.09.03. 12:05

Chema Rodríguez: A fiatalok közül már ősszel föltűnhetnek néhányan a válogatott összetartásokon

Kézilabda
2025.08.19. 13:04

„A pénz nem minden, a kézilabdázás jobban hiányzik” – Máthé Dominik Elverumban új esélyt kapott az élettől

Kézilabda
2025.08.07. 21:20

Kézilabda nélkül telik Fazekas Gergő nyara, egy új sportágba szeretett bele

Kézilabda
2025.07.04. 11:19

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
2025.06.15. 19:44

„Hálás vagyok minden pillanatért” – Mikita Vajlupau magyarul búcsúzott a veszprémi szurkolóktól

Kézilabda
2025.06.09. 12:00

Palasics Kristóf: Nagyon jólesik a Veszprémben kapott szeretet

Kézilabda
2025.06.09. 07:01
Ezek is érdekelhetik