Női kézi: nem igazol több új játékost a Ferencváros

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.10. 08:30
A női kézilabda NB I-ben szereplő FTC-Rail Cargo Hungaria nem szerződtet több játékost a következő idényre. Erről Jeney Zsolt szakosztályelnök beszélt az M1-nek.

„A játékosok szerződtetésénél fontos, hogy stabil Bajnokok Ligája-résztvevők vagyunk. Idén már másodszor játszhatunk a négyes döntőbe kerülésért, ilyenkor jóval nagyobb esélyeink vannak megegyezni egy kiszemelttel” – nyilatkozott Jeney Zsolt Ákos az M1 televízión.

Az FTC-Rail Cargo Hungaria hétfőn jelentette be, hogy Laura van der Heijden személyében világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes holland válogatott jobbátlövőt szerződtetett. A klubvezető hangsúlyozta, erre a hiányposztra mindenképpen igazolni akartak egy balkezes kézilabdázót, aki támadásban és védekezésben is segíteni tudja a csapatot.

„A jövő évi keretünk az érkezők oldalán már végleges, és ugyancsak fontos számunkra, hogy többen is meghosszabbították szerződésüket" – tette hozzá Jeney, aki elismerte, hogy a mostani szezonban már nincs esélyük a bajnoki címre a listavezető Győr jelentős előnye miatt. A céljaikról elmondta, szeretnének a BL négyes döntőjének stabil résztvevői lenni, illetve egyszer megnyerni a kontinentális elitligát. „A játékosok szerződtetésénél fontos, hogy stabil Bajnokok Ligája-résztvevők vagyunk. Idén már másodszor játszhatunk a négyes döntőbe kerülésért, ilyenkor jóval nagyobb esélyeink vannak megegyezni egy kiszemelttel” – nyilatkozott Jeney Zsolt Ákos az M1 televízión.

Az FTC-Rail Cargo Hungaria hétfőn jelentette be, hogy Laura van der Heijden személyében világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes holland válogatott jobbátlövőt szerződtetett. A klubvezető hangsúlyozta, erre a hiányposztra mindenképpen igazolni akartak egy balkezes kézilabdázót, aki támadásban és védekezésben is segíteni tudja a csapatot.

„A jövő évi keretünk az érkezők oldalán már végleges, és ugyancsak fontos számunkra, hogy többen is meghosszabbították szerződésüket" – tette hozzá Jeney, aki elismerte, hogy a mostani szezonban már nincs esélyük a bajnoki címre a listavezető Győr jelentős előnye miatt. A céljaikról elmondta, szeretnének a BL négyes döntőjének stabil résztvevői lenni, illetve egyszer megnyerni a kontinentális elitligát.

Fontosak az anyagiak, de az erkölcsi még jobban, hiszen a Fradinak még sosem sikerült a négyes döntőbe kerülnie. Erre az évre az egyik lehetséges célként ez volt megfogalmazva" – közölte.

A női BL középdöntőjében az utolsó fordulót rendezik a hétvégén. A Ferencváros az 1. csoport élén áll, és amennyiben szombaton, hazai pályán legyőzi a montenegrói Buducsnoszt Podgorica együttesét, biztosan megőrzi előkelő pozícióját.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: megint súlyosan megsérült az MTK kapusa

Kézilabda
2025.08.15. 11:03

NŐI KÉZILABDA NB I, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.14. 13:21

„Egy kicsit izgultam az elején” – 312 nap után tért vissza a kézilabdapályára Schatzl Natalie

Kézilabda
2025.08.13. 17:35

Trófeákért jöttek Győrbe a klasszis kézilabdázók

Kézilabda
2025.08.13. 10:33

Alicia Toublanc: Olyan, mintha hazaérkeztem volna

Kézilabda
2025.08.09. 08:21

Allan Heine szerint a Ferencváros sikerre van ítélve Jesper Jensennel

Kézilabda
2025.08.08. 11:09

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.07. 08:29

Elek Gábor: Olyanok voltunk, mint a papírhajó, ahogy kaptunk egy kis terhet, elsüllyedtünk

Kézilabda
2025.08.04. 18:42
Ezek is érdekelhetik