Női kézi BL: készülnek a Fradira, 24 óra alatt 2000 jegy kelt el

Vágólapra másolva!
2017.03.13. 21:07
Mint beszámoltunk róla, a címvédő CSM Bucuresti lesz az FTC-Rail Cargo Hungaria ellenfele a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A román klubnál a szezon meccseire készülnek, ezt pedig mi sem jelzi jobban, minthogy egy nap alatt máris elkelt kétezer jegy a bukaresti összecsapásra.

A román ProSport napilap szerint a jegyértékesítés első huszonnégy órájában a jegyek közel fele – a bukeresti csarnok 5000 fős –, egészen pontosan 2029 tikett talált gazdára, így könnyen lehet, hogy a holnapi nap folyamán már az összes hazai belépő elkel.szerint a jegyértékesítés első huszonnégy órájában a jegyek közel fele – a bukeresti csarnok 5000 fős –, egészen pontosan 2029 tikett talált gazdára, így könnyen lehet, hogy a holnapi nap folyamán már az összes hazai belépő elkel.

Abeszámoló alapján a két csapat bukaresti mérkőzését április 7-én (magyar idő szerint) 19 órától rendezik meg – igaz, a hivatalos időpontokat még egyik párharcnál sem jelentették be.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Midtjylland (dán)–Vardar Szkopje (macedón)
CSM Bucuresti (román)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Larvik (norvég)
Metz (francia)–GYŐRI AUDI ETO KC

Az oda-visszavágós negyeddöntős párharc továbbjutói bejutnak a budapesti négyes döntőbe (május 6–7.). A negyeddöntő első felvonására április 7–9-én, a visszavágóra 14–16-án kerül sor.

 

 

Legfrissebb hírek

„Régóta ott volt a listámon” – az FTC szélsője kedvenc hobbijának hódolt a nyári szünetben

Kézilabda
13 órája

Női kézilabda: régi edzőjét hozta vissza a CSM Bucuresti

Kézilabda
2025.07.07. 14:28

Nem sokkal a felkészülés kezdete előtt távozott a CSM Bucuresti vezetőedzője – hivatalos

Kézilabda
2025.06.30. 15:19

Kiegyensúlyozottság – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2025.06.27. 23:32

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

A Győr és a Veszprém is az első kalapból várja a kézilabda BL-csoportkör sorsolását

Kézilabda
2025.06.26. 13:46

Életveszélyben volt a felesége – a leendő FTC-edző és neje először beszélt a történtekről

Kézilabda
2025.06.24. 10:50

Az FTC, a DVSC és a Szeged is indulhat a kézilabda Bajnokok Ligájában!

Kézilabda
2025.06.24. 10:19
Ezek is érdekelhetik