Női kézi BL: hivatalos a budapesti final four időbeosztása

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.29. 12:32
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) közzétette a női Bajnokok Ligája május 6-7-i, budapesti négyes döntőjének hivatalos kezdési időpontjait. Ez alapján a mérkőzések mindkét napon 15.15 és 17.45 órakor kezdődnek majd a Papp László Budapest Sportarénában.

Az első napon az elődöntőket, a másodikon pedig a bronzmérkőzést és a döntőt rendezik.

A magyar szövetség honlapjának szerdai híre emlékeztet arra, hogy a TIPPMIX EHF FINAL 4 mezőnye az áprilisi negyeddöntőket követően alakul ki.

Az április 7–9-én, valamint április 14–16-án sorra kerülő párharcokban a 2014-ben négyes döntőbe jutó dán FC Midtjylland a háromszoros final four-résztvevő macedón Vardarral, a francia Metz a 2014-es győztes Győri Audi ETO KC-val, a címvédő román CSM Bucuresti az FTC-Rail Cargo Hungariával, a 2015-ös nyertes montenegrói Buducsnoszt pedig a norvég Larvikkal találkozik.

A sorozat négyes döntőjét negyedik alkalommal rendezik Budapesten – hangsúlyozza a keziszovetseg.hu.

A jegyek az esemény hivatalos honlapján, a www.ehfFINAL4.com oldalon vásárolhatóak meg, és a négyes döntő mindkét versenynapjára érvényesek. A legolcsóbb belépők 9900 forintba kerülnek, a felsőbb kategóriások pedig 19 990, 27 990, illetve 39 990 forintba.

NŐI KÉZILABDA BL, NEGYEDDÖNTŐ
Április 7., 19.00: CSM Bucuresti (román)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA
 
Április 15., 16.45: FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–CSM Bucuresti (román) 
 
Április 9., 17.00: Metz (francia)–GYŐRI AUDI ETO KC 
Április 15., 19.00: GYŐRI AUDI ETO KC–Metz (francia)
 
 
Április 9., 17.00: Midtjylland (dán)–Vardar Szkopje (macedón)
 
Április 15., 17.30: Vardar Szkopje (macedón)–Midtjylland (dán)
 
 
Április 9., 19.00: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Larvik (norvég)
 
Április 15., 17.00: Larvik (norvég)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
 

 

Legfrissebb hírek

Kézi: kikapott a csehektől a magyar leányválogatott az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
8 órája

„Régóta ott volt a listámon” – az FTC szélsője kedvenc hobbijának hódolt a nyári szünetben

Kézilabda
10 órája

Kézilabda: sima győzelemmel rajtolt az U19-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.09. 21:23

Kézilabda: szerdán megkezdődik az U19-es leány Eb

Utánpótlássport
2025.07.08. 09:02

Megszületett a korábban hét évet Győrben töltő Stine Oftedal gyermeke

Kézilabda
2025.07.08. 08:57

Kézi: a kapitány testközelből figyeli a junior leányválogatott útját

Utánpótlássport
2025.07.07. 14:39

Kézilabda: érettségi és Eb-felkészülés a programban

Utánpótlássport
2025.07.07. 11:03

„Remélem, ezzel példát mutatok akár a kortársaimnak, de leginkább a fiatalságnak” – Görbicz Anita lediplomázott

Kézilabda
2025.07.04. 18:57
Ezek is érdekelhetik