Női kézi BL: „A Fradinak jobb a címvédő, mint egy skandináv ellenfél”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.14. 13:02
A Ferencváros korábbi válogatott kézilabdázója, Szamoránsky Piroska a DIGI Sport Reggeli Start keddi adásában beszélt a fővárosi együttes BL-negyeddöntős párharcáról – a zöld-fehérek a címvédő CSM Bucuresti-tel találkoznak –, illetve saját egyéni terveiről.

„Nem lepett meg a Fradi jó szereplése – mondta a beálló. – Tavaly is nagyon jól játszottunk, egyre jobb a csapat. Idén minden sansz megvan arra, hogy bekerüljön a Final Fourba, és esetleg ott is meglepetést okozzon. A Fradinak nehéz feladata van, de nem lehetetlen. A teher a bukarestieket nyomja, mert címvédőként kötelező lenne bekerülniük a négy közé.” Idén minden sansz megvan arra, hogy bekerüljön a Final Fourba, és esetleg ott is meglepetést okozzon. A Fradinak nehéz feladata van, de nem lehetetlen. A teher a bukarestieket nyomja, mert címvédőként kötelező lenne bekerülniük a négy közé.”

Szamoránsky elmondta: szerinte a románok Kim Rasmussen edző távozásával gyengébbek lettek, továbbá örül annak, hogy nem a Midtyjyllanddal kell összecsapnia a magyar együttesnek.

„Jobb, hogy a Bucuresti ellen játszunk – válaszolt Szamoránsky arra a kérdésre, hogy a Ferencváros vajon jobban járt volna egy skandináv ellenféllel. – Visszagondolva az utóbbi évekre, a Midtyjyllanddal nem mindig tudtunk jó meccseket játszani. A kapusteljesítmény lehet a nyerő recept, Bíró Blanka az elmúlt mérkőzéseken nagyon jól játszott, ha azt a formát tudja tartani, akkor ő biztos pont lesz, illetve a szélsőjátékban is jó lehet a Fradi.”

A novemberben az első gyermekének életet adó Szamoránsky január óta újra edz, és az NB I/B-s Szent István SE csapatában próbálja formába hozni magát, hiszen ahogy az NSO Tv-nek is elmondta: vissza akar térni az élvonalba. A játékos a Digi Sportnak már nagyobb tervekről is beszélt.

„Egyre jobban érzem magam, motivál, hogy nyártól magasabb szinten játsszak újra – mondta a 30 éves beálló. – Úgy gondolom, hogy még jó pár év van bennem, a lelkesedéssel nincsen gond, de a fizikai állapotomat is szeretném visszahozni oda, ahol a szülés előtt volt. Mindenképpen egy jó NB I-es csapatban szeretném folytatni, és úgy gondolom, hogy a nemzetközi mezőnyre is képes vagyok. Valamint nem mondok le arról az álmomról sem, hogy még a nemzeti mezt is magamra húzzam.”

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Midtjylland (dán)–Vardar Szkopje (macedón)
CSM Bucuresti (román)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Larvik (norvég)
Metz (francia)–GYŐRI AUDI ETO KC

Az oda-visszavágós negyeddöntős párharc továbbjutói bejutnak a budapesti négyes döntőbe (május 6–7.). A negyeddöntő első felvonására április 7–9-én, a visszavágóra 14–16-án kerül sor.

Legfrissebb hírek

Norvégiában is hibátlan maradt a Metz a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
17 órája

Magabiztosan győzött a Podravka otthonában a Ferencváros

Kézilabda
20 órája

Tízéves győri átok megtörésére készül a Ferencváros

Kézilabda
2025.10.11. 08:50

A Brest 71 gólos meccsen maradt hibátlan a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.10.05. 17:54

Gond nélkül nyert a Ferencváros Ljubljanában a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.10.05. 15:37

Női kézilabda BL: Albek cunderből villant, Szikora ijesztő képet posztolt a lábáról – videó, fotó

Kézilabda
2025.10.04. 20:28

Változott a DVSC Vámos Petráék elleni BL-meccsének időpontja

Kézilabda
2025.10.02. 16:12

Női kézi BL: Vámos Petra hat gólt dobott, harmadszor is nyert a Metz

Kézilabda
2025.09.28. 17:58
Ezek is érdekelhetik