Férfi kézi MK: a Tatabánya és a Csurgó négyes döntőbe jutott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.16. 19:37
A Ferencváros otthonában győző Tatabányával és a hazai pályán a Balatonfüredet búcsúztató Csurgóval lett teljes a férfi kézilabda Magyar Kupa debreceni négyes döntőjének mezőnye.

A korábbi fordulókban a Váccal és a Budakalásszal is elbánó Ferencváros a harmadik élvonalbeli ellenfelével már nem bírt. Az NB I/B Keleti csoportját vezető zöld-fehérek a Tatabánya ellen is helytálltak, de a Bányász már kemény diónak bizonyult. A vendégek a 20. perc után vették át a vezetést, és innentől már nem engedték ki a kezükből az irányítást.

A másik csütörtöki mérkőzésen a Csurgó a szünetig négygólos előnyt szerzett a Balatonfüred ellen, ezt pedig a második játékrészben megtartotta.

A Tatabánya 2014, a Csurgó 2013 után jutott újra az MK négyes döntőjébe.
Ferencváros a harmadik élvonalbeli ellenfelével már nem bírt. Az NB I/B Keleti csoportját vezető zöld-fehérek a Tatabánya ellen is helytálltak, de a Bányász már kemény diónak bizonyult. A vendégek a 20. perc után vették át a vezetést, és innentől már nem engedték ki a kezükből az irányítást.

A másik csütörtöki mérkőzésen a Csurgó a szünetig négygólos előnyt szerzett a Balatonfüred ellen, ezt pedig a második játékrészben megtartotta.

A Tatabánya 2014, a Csurgó 2013 után jutott újra az MK négyes döntőjébe.

A Mol-Pick Szeged és a címvédő Telekom Veszprém a négyes döntőben kapcsolódik be a küzdelmekbe.

A találkozók pontos kezdési időpontja egyelőre nem ismert, az csak a közvetítési jogokat birtokló MTVA-val történő egyeztetések után válik hivatalossá.

Tavaly a veszprémiek a klub történetének 25. MK-trófeáját gyűjtötték be, miután izgalmas, parázs összecsapáson hétméteresekkel múlták felül szegedi riválisukat a debreceni döntőben.

FÉRFI MAGYAR KUPA, AZ ELŐDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
Ferencváros–Grundfos Tatabánya KC 19–24 (10–12)
Csurgói KK–Balatonfüredi KSE 26–22 (15–11)

A mérkőzések győztesei bejutottak az április 14–15-i debreceni négyes döntőbe.

 

Legfrissebb hírek

Az Esztergom svájci vagy szerb ellenféllel csap össze az Európa-ligában, a Mosonmagyaróvár görög riválist kapott

Kézilabda
2025.07.15. 12:28

Férfi kézilabda: a Ferencváros az El-ben, a Tatabánya és a Balatonfüred az Ek-ban indul

Kézilabda
2025.07.08. 16:22

Európai kézilabdakupák: akár öt magyar férficsapat is indulhat

Kézilabda
2025.06.17. 10:54

Tíz év után ismét megrendezik az öbölátúszást Tihany és Balatonfüred között

Úszás
2025.05.14. 13:15

Férfi kézilabda NB I: a Bundesligából igazol a Csurgó

Kézilabda
2025.05.01. 14:18

Franciaországba igazol a kézilabdázó Szeitl Erik

Kézilabda
2025.04.29. 17:07

Nagy verésbe szaladt bele az anyagi gondokkal küzdő Szolnoki MÁV az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2025.04.19. 21:06

Férfi kézi NB I: hatgólos hátrányból mentett pontot az Eger

Kézilabda
2025.04.19. 20:58
Ezek is érdekelhetik