Férfi kézi: Magamat is meg kell kínoznom – Vranjes

– Amikor bejelentették, hogy Magyarországra, a Veszprémhez és a válogatotthoz szerződik, a Nemzeti Sport úgy fogalmazott, ez akkora igazolás, mintha az egyik futballcsapatunk José Mourinhót szerezte volna meg. Mi erről a véleménye?
– Fogalmam sincs, mit mondhatnék. José Mourinho is egy személyiség, én is az vagyok. José jó edző, remélem, a hasonlat azt jelenti, hogy jó edző érkezik Magyarországra.

– Ha választhatna egy futballedzőt, akkor kit választana, kire mondaná, hogy a leginkább hasonlít a stílusához?
– Húha… Az a baj, hogy nem ismerem az edző mögött megbúvó személyiséget. De azok alapján, amiket olvastam, nagyon kedvelem Alex Fergusont a Manchester Unitedtől, José Mourinhónak megvan a maga titka, ahogyan Pep Guardiolának is, de mondhatnám ugyanígy Ranierit is. Talán az ő keverékük vagyok, legalábbis az olvasottak alapján. De sok jó edző van, nekem is megvan a sajátos stílusom. Azt hiszem, az is különböző helyekről vett tulajdonságok elegye.

– Mi jellemzi az ön útját a kézilabdában?
– Azt hiszem, igazán modern edző vagyok. Rengeteg fegyelmet követelek meg, bár ez talán nem is annyira modern, hanem régimódi. Ezzel egy időben a fegyelem által létrehozott térben szeretném, ha mindenki jól érezné magát. Mindenki élvezze, hogy kézilabdázhat. Emellett nagyon emberi és emberséges vagyok. Sokat követelek, feltétlen célom, hogy mindenki elvégezze a rábízott feladatokat, ehhez is kell a fegyelem, az, hogy a feladatainkra összpontosítsunk. Hogy nyerjünk, hogy eddzünk, hogy fejlődjünk. De ember tudok maradni. Nem gázolok át hullákon csak azért, hogy győzzek. Ha valakinek gondja van, bármikor odajöhet hozzám, megbeszéljük az ügyet, és ha igazán nagy a baj, én biztosan nem kényszerítem rá az illetőt arra, hogy játsszon. Ha például családi probléma adódik, száz százalék, hogy a családjához küldöm a játékosomat, mert akkor az a feladata, hogy a szeretteit támogassa.

– A fegyelemmel és a harmóniával összefüggésben terjed önről egy legenda, amely szerint a Flensburg egyik edzőtáborában reggel hatkor bement a csapathoz, ébresztőt vezényelt és kiküldte futni az egész társaságot. Mi több, együtt futott velük.
– Most mit mondjak? A felkészülés során tényleg hatkor kelünk, aztán futunk. Velem együtt. Sokáig voltam játékos. Tudom, mennyire gyilkos reggel hatkor kelni és futni. Cseppet sem vicces. Edzőként viszont azt szeretném, hogy ezt csináljuk. És ha én ezt szeretném, akkor magamat is meg kell kínoznom. Meg kell mutatnom a csapatomnak, hogy én is mindent megteszek a győzelemért. És ha közösen akarunk nyerni, akkor az én utamat kell választanunk. És azon az úton közösen kell végigmennünk. De ez nem csupán a futásról szól, hanem mindenről, ami a kézilabdával összefügg.

– Szívesen magára vállalja a felelősséget?
– Ha kikapunk, akkor megyek előre a pofonért. Ha nyerünk, akkor a csapaté az érdem.

– Azt mondják, ezek a jugoszláv ember ismertetőjegyei. Ha már itt tartunk: svédnek, jugoszlávnak vagy a kettő keverékének tartja magát?
– Európainak. Nem vagyok svéd, jugoszláv, szerb vagy bármi más, nevezzük, ahogyan akarjuk. Éltem Spanyolországban, sokat laktam Németországban, de Svédországban születtem és szerb vér folyik bennem. Fontos számomra, hogy ennyi nemzetiség jegyei keverednek bennem. De azt hiszem, az eredmények miatt is fontos. A kézilabda egy dolog. Bárki lehet kézilabdaedző. De emberekkel dolgozni, a sok profi csapatnál meglévő különböző kultúrákat ötvözni teljesen más. Én szinte az összes kultúrát képes vagyok elfogadni és képes vagyok szót érteni a képviselőivel. Ez nagyon fontos. Szinte mindenkivel képes vagyok szót érteni az anyanyelvén. Ez is nagyon fontos.

– Megpróbáljuk magyarul folytatni?
– Azért már elkezdtem magyarul tanulni... Magyarul fogok beszélni, talán nem azonnal, de megpróbálom megtanulni a nyelvet. A válogatottnál pedig feltett szándékom, hogy csak magyarul beszélek a játékosokkal.

– Ez az európai vér megvan a családjában is, vagy az inkább német, esetleg svéd család?
– A szűk családom svéd. A feleségem svéd, a gyerekeim is az ottani normák szerint nőttek fel. De Németországban. Ha csak az én oldalamat nézzük, ott csak és kizárólag szerb famíliák vannak. A testvérem, az édesanyám, az egész rokonságom Belgrádban él.

– Akkor most kicsit közelebb került hozzájuk.
– És ez így nagyon szuper. Természetesen nekem így nagyon jó.

– És a feleségének, meg a gyerekeinek?
Nekik is. Időben Budapestről hamarabb ott vagyok Göteborgban, mint Flensburgból. Komppal túl hosszú az út. Most meg elég két óra, és ott vagyok.

– A családja is követi Magyarországra vagy Németországban marad?
– Jönnek velem, és együtt lakunk Magyarországon.

– Milyen tervei vannak még a kézilabdában?
– Egy kicsit már meséltem arról, hogy mindenki lehet kézilabdaedző. Sokan is vagyunk. Nekem azonban fontos az is, hogy ha egy játékos visszavonul, aztán valahol egy asztalhoz ülünk, akkor azt mondja, igen, én tanultam tőled valamit. Hogy neked köszönhetően fejlődtem. Nem csupán kézilabdázóként, de emberként is. Egy trénernek és egy coachnak nemcsak a sportban kell nagyot alkotnia, hanem az életben is. Azt például nagyon szeretem, hogy ha csapatként együtt ülünk valahol, akkor egy nyelvet beszéljünk. Nem szeretném, hogy sok nyelven menjen a társalgás. Ez például olyan, amit minden csapatomnál meg akarok valósítani.

– Mi a legfontosabb tanács, amit adhat a játékosainak?
– A kézilabdában és úgy a professzionális sportban egyáltalán elképesztő a nyomás, amit mindenki túl komolyan vesz. Ha valaki nem két lábbal áll a földön vagy túl komolyan veszi ezt az egészet, akkor nehéz dolga lesz. Tudni kell nevetni. Nem feltétlenül azonnal egy vereség után, de valamikor tudnod kell nevetni a kudarcaidon is. És tanulnod kell belőle, hogy legközelebb jobb légy. Az nem működik, ha mindent véresen komolyan veszünk. Akkor elbukunk.

– Ezzel a filozófiával még lehet létezni és érvényesülni napjaink élsportjában?
– Én szeretem, és még működik is. Ez természetesen nagyon függ az egyénektől, a személyiségektől, de nekem nincs gondom a nyomással. Igazából szeretem is a nyomást.

– Azt gondolom, ebből bőven jut majd önnek a következő szezonban Veszprémben.
– Ó, ezzel nem lesz gond. Az sem rossz, amit Flensburgban kapok.

– De azért a Flensburg „csak" Németország egyik legjobb klubcsapata, a Veszprém meg Magyarországon az első, a világon pedig az egyik legjobb.
– Rendben, a Veszprémnek anyagilag sokkal jobbak a lehetőségei, mint a Flensburgnak, és tényleg a világ egyik legjobb csapata. És ha ott a nyomás, azzal együtt tudok élni.

– Ljubomir Vranjesnek szüksége van a nyomásra?
– Másoktól nem. Nem onnan nehezedik rám a legnagyobb nyomás, hanem saját magamtól. Azt én teszem magamra.

– Azt is olvastam, hogy már tudatosan készül a kézilabda utáni életre.
– Saját labdákat gyártok. Véletlennek indult, aztán nagy dolog lett belőle. Hihetetlenül jól működik. A labdák természetesen nagyon jók. Most egy nagy céggel működök együtt, de tulajdonképpen a feleségem, Maria viszi a boltot. Ő a főnök.

– Otthon is?
– Igen... Mondhatjuk. Ezt el tudom fogadni. Ez nem az én feladatom. Sokat dolgozom, így aztán ha otthon vagyok, csak hallgatom, mit mond. Ő irányít, ő figyel mindenre, ami otthon történik.

– És mikor játsszák majd a Bajnokok Ligája-meccseket a Vranjes-labdával?
– Sohasem lehet tudni.

– De ha összejön, kétszeresen is hazai pályán érezhetné magát Veszprémben.
– De ahhoz, hogy a Bajnokok Ligájában a Vranjes-labdával játsszanak, fizetni kell. Minden csak a pénzről szól. Én pedig nem akarok fizetni. Én csak annyit szeretnék, hogy az emberek vegyék kézbe a labdámat, aztán állapítsák meg, hogy ez a világ legjobb labdája. Ezt az érzést nem akarom pénzért megvenni.