Női kézi NB I: Kovács Anna hosszabbított Dunaújvárosban

Vágólapra másolva!
2017.02.08. 13:16
A K&H női kézilabdaligában szereplő Dunaújváros hat játékossal szerződést hosszabbított, és döntés született arról is, hogy – előrehozva a tervezett váltást – az idény hátralévő részében György László irányítja vezetőedzőként a csapatot, az eddigi mester, Zdravko Zovko tanácsadóként segíti.

Az idény végén Kovács Anna, Oguntoye Viktória, Szalai Babett, Nick Viktória, Molnár Beatrix, illetve Grosch Vivien szerződése lejárt volna, de a most bejelentett hosszabbításnak köszönhetően mindannyian további két esztendeig a Dunaújváros játékosai maradnak. György László szintén két évvel hosszabbított. Kovács Anna, Oguntoye Viktória, Szalai Babett, Nick Viktória, Molnár Beatrix, illetve Grosch Vivien szerződése lejárt volna, de a most bejelentett hosszabbításnak köszönhetően mindannyian további két esztendeig a Dunaújváros játékosai maradnak. György László szintén két évvel hosszabbított.

„A további nevekre még egy kicsit várni kell, hiszen a tárgyalások részben folynak, az érkezők névsorát pedig a bajnokság ezen szakaszában még amúgy sem szoktuk nyilvánosságra hozni” – idézi a klub honlapja Szemenyei István ügyvezetőt.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: már az új életét tervezi a győriek világklasszis kapusa?

Kézilabda
2025.10.23. 14:41

A Győr és az FTC is simán nyert hazai pályán a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.22. 19:44

Női kézilabda NB I: a Győrt és az FTC-t is megbüntették a rangadón történtek miatt

Kézilabda
2025.10.22. 16:18

Női kézilabda NB I: 90 milliós támogatást kapott a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.10.18. 10:37

Súlyos sérülést szenvedett a kisvárdai kézilabdacsapat átlövője

Kézilabda
2025.10.13. 20:19

Per Johansson: Szinte tökéletes játékkal győztük le a Fradit

Kézilabda
2025.10.13. 14:11

Botrányos molinó a hétvégi Győr–FTC kézirangadón, eljárást indított az MKSZ

Kézilabda
2025.10.13. 10:51

Tóth Gabriella kilenc gólt lőtt a Vasas kapujába, könnyedén nyert a Mosonmagyaróvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 19:48
Ezek is érdekelhetik