Női kézi BL: szomorú ok miatt hiányzott a Vardar egyik legjobbja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.27. 14:33
Mint arról beszámoltunk, a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében a Buducsnoszt Podgorica elvette a Vardar veretlenségét. Most az is kiderült, hogy miért nem játszott a szkopjeiek egyik legjobbja, Andrea Klikovac.

A csapat fő védekező specialistájának az édesapja ugyanis előtte lévő nap hunyt el.

A montenegrói válogatott játékos édesapja Szkopjéba utazott megnézni a Vardar és a Buducsnoszt meccsét, s az előtte lévő nap kilátogatott a férfi BL-ben a Vardar és a Celje összecsapására.

A találkozó után visszament a kézilabdázó szálláshelyére, ahol este rosszul lett, és bár kihívták a mentőket, az orvosok már nem tudtak segíteni rajta. A hírek szerint szívprobléma lépett fel nála.

A Vardar játékosai Andrea Klikovac miatt is szerettek volna vasárnap nyerni a montenegrói együttes ellen, de erőfeszítésüket nem kísérte siker.

„Nagyon szerettünk volna nyerni Andrea Klikovac miatt, de sajnos elbuktunk – mondta szlovén csapattársa, Tamara Mavsar a meccs után, majd a folytatásra is kitért. – Mint ismert, ez volt az első vereségünk a szezonban, ki kell elemeznünk a meccset és folytatni a korábbi szereplést. Nyernünk kell a Metz ellen, hogy a csoport élén maradjunk.”

EMLÉKEZTETŐÜL – NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, 4. FORDULÓ

1. CSOPORT

Vardar Szkopje (macedón)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 28–31 (16–17)

AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Vardar Szkopje (macedón) 8 6 1 1 247–211 +36 13
2. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 8 6 1 1 238–212 +26 13
3. Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 8 5 3 224–205 +19 10
4. Metz (francia) 8 3 5 203–190 +13 6
5. Thüringer HC (német) 8 2 6 202–221 –19 4
6. Asztrahanocska (orosz) 8 1 7 189–264 –75 2

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Fülöp György, háromszoros magyar bajnok kézilabdázó

Kézilabda
2 órája

Gyász: elhunyt a Békéscsaba Előre csapatorvosa, dr. Dányi József

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:40

Gyász: 49 évesen elhunyt a legendás szabadfogású birkózó, Buvajszar Szajtyijev

Birkózás
2025.03.02. 20:15

Női kézi BL: Korsós Dorina csapata drámai körülmények között jutott tovább, íme az FTC és a Győr útja a final fourig

Kézilabda
2025.02.23. 17:47

Ismét megverte az Esbjerget a Győr, így a csoport élén végzett!

Kézilabda
2025.02.23. 17:31

Női kézilabda BL: Kácsorék kiestek, norvég csapat is jöhet a Fradinak a final fourért

Kézilabda
2025.02.23. 07:02

Gyász: elhunyt az ötszörös magyar bajnok hosszútávfutó, Májer József

Atlétika
2025.02.22. 11:36

Gyász: elhunyt a németek egykori neves játékvezetője

Német labdarúgás
2025.02.19. 10:45
Ezek is érdekelhetik