Női kézi BL: a Fradi a Győr előtt az erősorrendben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.22. 13:58
null
A Larvikkal megszenvedő Győr elé két csapat is bekerült az erősorrendbe (Fotó: Veres Viktor)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) honlapja, az eurohandball.com szakértői szerint a Ferencváros és a Győr is benne van a női Bajnokok Ligája legerősebb három csapatában, ugyanakkor az első helyre egyikük sem fért fel.

 

Még három forduló hátravan a középdöntőből, de két csapat már biztosította a helyét a nyolcaddöntőben, a Vardar Szkopje és a Ferencváros – és pont ez a két együttes vezeti az oldal erősorrendjét is.

A dobogó harmadik helyére került a kétszeres győztes Győri Audi ETO KC, amely a „halálcsoportot" megnyerve jutott a középdöntőbe, ahol darabokra szedte a Krim Ljubljanát, majd idegenben legyőzte az Esbjerget, itthon viszont csak drámai végjátékban tudott pontot menteni a Larvikkal szemben. Az EHF indoklásában azt írja, hogy a kezdeti menetelés után akadozni látszik a győriek szekere, és kiemelik, hogy Heidi Löke hiányát mind védekezésben, mind támadásban nehéz megoldani.

A Vardar mögött a csoportja második helyén záró FTC-Rail Cargo Hungaria nagyszerűen teljesít a második szakaszban, a Metz idegenbeli felülmúlása után itthon kiütötte a Thüringer HC-t, majd hatalmas meglepetésre gyakorlatilag egy félidő alatt kivégezte idegenben a Buducsnoszt Podgoricát – ez utóbbi tett friss élménye egészen a 2. helyig repítette a ferencvárosi lányokat az erősorrendben.

„Szucsánszki, Pena és Hornyák szinte megállíthatatlan ebben a szezonban. A Buducsnoszt Podgorica elleni 33–25-ös meggyőző siker azt mutatja, hogy az FTC szinte már csúcsformában van, de a
játékosoknak nem szabad elfelejteniük a macedón Vardar Szkopjétól elszenvedett 37–24-es novemberi vereséget” – írja elemzésében az EHF honlapja.

Az első pedig az egyetlen veretlen csapat lett a listán, a középdöntőben szintén veretlenül menetelő, a BL-idényben eddig csupán (épp a Fradi ellen) egy pontot vesztő szkopjeiek – igaz, megjegyzik, hogy a budapestiekkel szemben a Vardar sokkal szorosabb meccseket játszott a középszakaszban, két-három gólos győzelmeket aratott.

A négyes döntőre ezúttal is Budapesten kerül sor, május 6–7. között.

Az EHF top 10-es erősorrendje
1. Vardar Szkopje (macedón)
2. FTC-Rail Cargo Hungaria
3. Győri Audi ETO KC

4. Larvik (norvég)
5. CSM Bucuresti (román)
6. Midtjylland (dán)
7. Metz (francia)
8. Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
9. Thüringer HC (német)
10. Team Esbjerg (dán)

Legfrissebb hírek

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
Tegnap, 11:57

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

Allan Heine: Jó, hogy van egy Lauránk a kapuban!

Kézilabda
2025.03.02. 17:49

Glauser volt a hős, hétméteresekkel a Ferencváros nyerte a Győr elleni MK-döntőt

Kézilabda
2025.03.02. 17:30

Újra a két óriás csap össze a női kézilabda Magyar Kupáért

Kézilabda
2025.03.02. 07:08

A Ferencváros legyőzte a Mosonmagyaróvárt – összejött az álomdöntő!

Kézilabda
2025.03.01. 19:00

Dione Housheer: Jó lenne, ha a döntőben revansot vehetnénk a Ferencvároson

Kézilabda
2025.03.01. 17:33

Nem volt kérdés Tatabányán: elsőként a Győr jutott be a női kézilabda MK döntőjébe

Kézilabda
2025.03.01. 16:30
Ezek is érdekelhetik