Férfi kézi BL: „Nem kis esélyünk van a Barca legyőzésére”

Vágólapra másolva!
2017.02.08. 16:06
A Telekom Veszprém szombaton a spanyol Barcelonát fogadja a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjának 10. fordulójában. Nagy László, a magyar csapat kapitánya szerint egyáltalán nem kizárt, hogy borsot törnek a katalánok orra alá, ám a bravúr eléréséhez a lehető legacélosabb játékot kell bemutatniuk.

„A Barcelona játékosaként ötször játszottam a Veszprém ellen, és élénken élnek bennem annak a veszprémi mérkőzésünknek az emlékei, amelyen öt góllal kikaptunk. Azóta mindkét csapat legénysége alaposan kicserélődött, és ezzel együtt a kézilabda is sokat változott. Ennyit a történelemről. Visszakanyarodva a jelenbe, úgy gondolom, hogy hazai pályán nem kis esélyünk van a két pont megszerzésére, és ha ez a tervünk valóra válik, sokkal magabiztosabban utazhatunk a február 15-i, újabb kulcsfontossági BL-csoportmérkőzésünkre, és csaphatunk össze a szintén nagyon jól összerakott és otthon mindig »életveszélyes« THW Kiellel” – nyilatkozta Nagy László a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.„A Barcelona játékosaként ötször játszottam a Veszprém ellen, és élénken élnek bennem annak a veszprémi mérkőzésünknek az emlékei, amelyen öt góllal kikaptunk. Azóta mindkét csapat legénysége alaposan kicserélődött, és ezzel együtt a kézilabda is sokat változott. Ennyit a történelemről. Visszakanyarodva a jelenbe, úgy gondolom, hogy hazai pályán nem kis esélyünk van a két pont megszerzésére, és ha ez a tervünk valóra válik, sokkal magabiztosabban utazhatunk a február 15-i, újabb kulcsfontossági BL-csoportmérkőzésünkre, és csaphatunk össze a szintén nagyon jól összerakott és otthon mindig »életveszélyes« THW Kiellel” – nyilatkozta Nagy László a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.

Nagy László soha nem titkolta, hogy sportolói pályafutását úgy szeretné majd lezárni, hogy a Barcelonával megnyert két BL-t megtetőzi egy harmadikkal, azaz az első veszprémivel.

„Azt is gyakran szoktam emlegetni, hogy túl messze nem szabad tekinteni, sokkal inkább a soron következő feladattal kell foglalkozni. Nem sokkal vagyunk a franciaországi világbajnokság után, amely a Barcelonát és a Veszprémet képviselő játékosokból is sokat kivett, de ha az éves versenyprogram már csak ilyen, akkor ebből a szempontból senki sem érezheti magát hátrányosabb helyzetben” – folytatta a csapatkapitány, aki a közelgő veszprémi edzőváltásról is beszélt.

Mint ismert, nyártól a jelenleg még a Flensburgot irányító Ljubomir Vranjes veszi át a Telekom Veszprém – és a magyar férfiválogatott – irányítását.

„Korábban sok volt a találgatás az öltözőben, aminek Ljubomir Vranjes érkezésének bejelentése vetett véget. Ezzel napirendre is tértünk a dolog felett, és csak a felkészüléssel foglalkozunk” – zárta mondandóját Nagy László.

A Veszprém és a Barcelona eddig 17-szer találkozott egymással, 12-szer a katalánok nyertek, négyszer a magyar csapat, míg egy ízben döntetlen született.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
10. FORDULÓ, A-CSOPORT
Február 11. (szombat), 17.30:
Telekom Veszprém–Barcelona (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona (spanyol) 9 8 1 268–230 +38 16
2. Paris SG (francia) 9 7 2 280–248 +32 14
3. TELEKOM VESZPRÉM 9 4 2 3 239–235 +4 10
4. Flensburg (német) 8 4 1 3 204–192 +12 9
5. Kiel (német) 9 4 1 4 226–231 –5 9
6. Wisla Plock (lengyel) 9 2 2 5 231–243 –12 6
7. Bjerringbro-Silkeborg (dán) 9 2 7 227–257 –30 4
8. Schaffhausen (svájci) 8 1 7 210–249 –39 2

 

Legfrissebb hírek

Nem sikerült a címvédés: elbukta a 80 perces egyiptomi csatát a Veszprém

Kézilabda
2025.10.02. 21:18

Tobias Thulin a védéseiről: Nagyon élvezem, extrán motivál, ha győzelemhez segíthetem a Szegedet

Kézilabda
2025.09.26. 11:55

Bánhidi Bence: Arra tartogattuk Thulint, hogy az utolsó öt percben megnyerje nekünk a mérkőzést

Kézilabda
2025.09.26. 06:44

Harmadik meccsét is megnyerte a Magdeburg a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.25. 22:28

Férfi kézi BL: Gidsel 13 góllal vezette diadalra a Füchse Berlint

Kézilabda
2025.09.25. 20:31

Mindenkiben frissen él a legutóbbi kiadós PSG-verés emléke

Kézilabda
2025.09.25. 09:26

Férfi kézi BL: a Nantes és a GOG is először nyert

Kézilabda
2025.09.24. 22:23

Döcögős játékkal, de nyert a Veszprém Bukarestben a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.24. 20:23
Ezek is érdekelhetik