Női kézi Eb: előkelő helyen állunk az erősorrendben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.04. 13:34
null
Az olimpiai bajnok oroszok a második helyre szorultak az EHF-szakírók rangsorában (Fotó: Reuters)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) szakírói a vasárnap kezdődő Európa-bajnokság előtt is elkészítették erősorrendjüket. Norvégia elsőségéhez nem férhetett kétség, de egyébként vannak érdekes helyezések a top tízben, Magyarországot például ötödiknek rangsorolták.



A végeredményt összesítő cikk kiemeli, hogy a szakírók alaposan tanulmányozták a novemberi felkészülési mérkőzések eredményeit, és az ott mutatott formát, hogy még reálisabb képet adhassanak a várható erőviszonyokról.

A hatszoros Eb-győztes Norvégia Heidi Löke nélkül is elég masszív együttes benyomását kelti, a felkészülés hajrájában Dániát, Oroszországot és Franciaországot is legyőzte Thorír Hergeirsson együttese, így nem meglepő az erősorrendben elfoglalt első helye.

Az olimpiai bajnok oroszok és a vb-ezüstérmes, már Helle Thomsen irányította hollandok dobogós pozíciója is papírformának tekinthető, mindkét válogatottnak jó esélye van a legjobb négy közé kerülésre az Eb-n is.

Érdekesség, hogy korábban kétszer volt arra példa, hogy a rendező ország nyerje az Eb-t, 1996-ban Dánia, míg 2010-ben Norvégia volt az aranyérmes. A mostani házigazda svédek hatodik helye azt mutatja, hogy a szakírók szerint nem 2016-ban fog ez a szám háromra emelkedni. A svédeket a franciák, és a több sérüléssel sújtott magyarok is megelőzik. Kim Rasmussen együttese biztató formát mutatott a kolozsvári Kárpát-kupán, de az igazi értékmérő természetesen a kontinenstornán következik.

A top tízbe épphogy befért Dánia, a mieink csoportellenfelét a románok, a szerbek és a horvátok is „lehagyták". Klavs Bruun Jörgensen csapata esett vissza a legjobban az előző listához képest, ahol még hetedik volt. Furcsa módon a spanyolokat hiába keressük az első tízben.

>>SZÁMOLGATNA? TÖLTSE LE AZ EB SZURKOLÓI SZOFTVERÉT!

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, SVÉDORSZÁG

AZ EHF SZAKÍRÓINAK ELŐZETES ERŐSORRENDJE
1. Norvégia
2. Oroszország
3. Hollandia
4. Franciaország
5. MAGYARORSZÁG
6. Svédország
7. Románia
8. Szerbia
9. Horvátország
10. Dánia

CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
DECEMBER 4., VASÁRNAP
A-CSOPORT
(STOCKHOLM)
15.15: Szerbia–Szlovénia
18.00: Svédország–Spanyolország
B-CSOPORT (KRISTIANSTAD)
18.30: Hollandia–Németország (Tv: Sport1)
20.30: Franciaország–Lengyelország (Tv: Sport1)

DECEMBER 5., HÉTFŐ
C-CSOPORT (MALMÖ)
18.30: MAGYARORSZÁG–Csehország (Tv: M4 Sport)
20.45: Montenegró–Dánia
D-CSOPORT (HELSINGBORG)
18.30: Oroszország–Horvátország (Tv: Sport1)
20.45: Norvégia–Romániaű

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

A MAGYAR NŐI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT UTAZÓ KERETE
Kapusok:
JANURIK Kinga (Érd), KISS Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: HORNYÁK Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA), PLANÉTA Szimonetta (Thüringer HC – Németország)
Irányítók: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO), SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: DOMBI Luca (Mosonmagyaróvár), KISFALUDY Anett (Érd), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KLIVINYI Kinga (Érd), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), TRISCSUK Krisztina (Siófok)
Balszélsők: ERDŐSI Ildikó (Siófok), SCHATZL Nadine (FTC Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: Kim RASMUSSEN
Edző: SITI Bea
Kapusedző: BAKOS István

Legfrissebb hírek

Vámos Petra: Nagyjából ott tartunk a világbajnokság előtt, ahol kell

Kézilabda
1 órája

Golovin Vlagyimir: A világbajnokságra már a legjobb formában érkezünk meg

Kézilabda
Tegnap, 6:57

Stabil magyar védekezés és 11 gólos siker a csehek ellen a női kézilabda Eurokupában

Kézilabda
2025.10.19. 20:33

Golovin Vlagyimir stabilabb védekezést vár a csehek ellen

Kézilabda
2025.10.19. 11:20

Golovin Vlagyimir a törökök legyőzése után: Hiányzott a kapus és a védelem közötti összhang

Kézilabda
2025.10.17. 09:33

Negyvenhárom gólt lőttünk a törököknek a női kézi Eurokupában

Kézilabda
2025.10.16. 20:29

Női kézilabda NB I: nem súlyos Szabó Nina sérülése

Kézilabda
2025.10.15. 11:26

Változás Golovin Vlagyimir keretében, Szabó Nina egyelőre nem mutatkozik be

Kézilabda
2025.10.13. 10:33
Ezek is érdekelhetik