Mérföldkő vagy káosz? Milyen változást hoztak a kézilabdába az új szabályok?

A mérkőzések során leggyakrabban a kapuslevitelből adódó esetekkel találkozhatunk, így kezdjük az áttekintést is az erre vonatkozó szabállyal!

„Az edzők új fegyvert kaptak a kezükbe, amelynek révén szélesíthetik a taktikai repertoárjukat – mondta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Juhász István, a férfi B-válogatott szövetségi edzője. – Nincs meg az a megkötés, hogy mindenképpen a megkülönböztető mezes játékosnak kell lejönnie. Most még úgy tűnik, egyelőre nem jött meg az igazi áttörés, a magyar bajnokság és a nemzetközi kupák mérkőzéseit nézve nagyjából annyi a hozadéka, mint a vesztesége. A BL-csapatok is többször kapnak üres kapus gólokat belőle.”

A Nemzeti Alaptanterv programvezetőjeként is dolgozó szakember hozzátette, a mérkőzések fő részében nem sokan vállalják fel a hét a hat elleni játékot. „Emberhátrányban már egyre többen élnek a kapus levitelével, megfelelő technikai tudás és taktikai fegyelem kell hozzá. Azt várom, hogy ez a szabály a jövőben új lökést ad a kézilabdának, és a közönség számára még érdekesebbek lesznek a mérkőzések.”

Az új rendelkezések gyakorlatban való alkalmazásában kulcsszerep jut a játékvezetőknek, így megkértük Bonifert Ferencet, hogy a saját szemszögéből is mutassa be a megváltozott szabályok jelentette kihívásokat.

„Játékvezetői szempontból leginkább az igényel figyelmet a sok kapuslevitelben, hogy labdavesztés után rendkívül gyorsan vissza kell érni a másik kapuhoz, hiszen ilyen szituáció esetén rögtön gólhelyzet alakul ki – mondta Bonifert, aki élvonalbeli, illetve nemzetközi szinten is vezet mérkőzéseket; míg kollégájával, Oláh Viktorral a strandkézilabda-szakágban is letették a névjegyüket, világbajnoki döntőben is közreműködtek. – Természetesen megszaporodtak az üres kapus gólok, amelyek most még mindenképp attraktívnak tűnnek.”

„A gyakori kapuscsere a versenybírókra ró több terhet, míg a játékvezetőktől helyezkedésben is átlagon felüli figyelmet igényel, hiszen a mezőny-játékvezető mozgása keresztezheti a cserélő játékosokét. Remélhetőleg kevés olyan eset fordul elő, amikor a kapus nélkül játszó csapat labdavesztésekor a gólhelyzet kialakítását szabálytalansággal akarja megakadályozni, mert ekkor az üres kapu miatt hétméterest kell ítélni.”

Az eddigi tapasztalatok alapján tehát a csapatok elsősorban emberhátrányban élnek a játékoslétszám kiegyenlítésének taktikai lehetőségével, ám az tény, hogy még dinamikusabb lett a szabályváltoztatástól a sportág.

A sokat emlegetett másik szabály a passzív játékban hozott változást, de a szubjektivitás továbbra is ott van a megítélésében. „A passzív játékba beállt módosítások következtében azt érzem, hogy felsőbb szinten valóban a támadásépítésre fókuszálnak a passzív jelzés után: ahogy a támadó csapat a lövőhelyzet legkisebb esélyét látja, célba veszi a kaput akár már második, harmadik labdaátadás után – folytatta Bonifert. – Alacsonyabb osztályban, kevésbé képzett kézilabdázók esetében viszont úgy látom, hogy a csapatok igyekeznek élni akár a maximális passz-szám lehetőségével is, hogy kialakítsanak egy jobbnak vélt helyzetet, miközben ezzel párhuzamosan az is elmondható, hogy alsóbb szinten passzív játéknál olykor »túlpörögnek« a védekező csapatok, és hajlamosabbak a maximális hat passzhoz közeledve meggondolatlan – progresszív büntetéssel járó – szabálytalanságokat elkövetni.”

„A játékvezetőket természetesen most is érheti támadás, hiszen amíg a védekező csapat már négyet számol, addig a támadó még csak kettőt kiabál, ám a problémának inkább azt látom, hogy az alapvető játékvezetői szubjektivitást ez a szabálymódosítás sem veszi el, hiszen a passzív előjelzés alkalmazása, a kézfeltétel továbbra is a játékvezető döntésén múlik.”

Juhász István szerint még ennek a szabálynak is tisztulnia kell, de elképzelhető, hogy egészen más irányba kellene elmennie a sportágnak. „Sok minden szóba került, a legegyértelműbb talán a támadóidő bevezetése lenne. A játékvezetők kezéből kikerülne az egyik legtöbbet támadott elem, a passzív játék megítélése. Ugyanakkor néhány világversenyre még biztosan szükség van az új szabályokkal, hogy világosan lássunk.”

Szintén ellentmondásos a sérülésekre vonatkozó passzus, bár kétségtelen, hogy megvan a pozitív hozadéka. Juhász úgy látja, a közönségnél még nem mindenhol csapódott le, ha az ellenfelet progresszív módon büntetik, akkor nem kell lejönnie az ápolt játékosnak. „Az a tapasztalatom, hogy jóval kevesebb a földön fetrengés és az ápolás” – tette hozzá a szövetségi edző, akivel Bonifert is egyetértett.

„Úgy vélem, hogy azok a szabályok, amelyek hatásosak, kifejezetten pozitív irányba viszik előre a kézilabdát. Tényleg feltűnő, hogy a sérülésre hajlamos játékosoknak mennyire »jót tett« az új szabály, ugyanis a játéktéren ápolt játékos három támadásból való »kizárása« mindenképpen elrettentő hatású, így az »ápolás« miatti felesleges játékidő-megállítások ritkulnak. Nagyon ritkán kellett eljutnunk odáig, hogy számolni kellett a három támadást. Ehhez kell a játékvezető megfelelő kommunikációja is, ha nem egyértelmű a szituáció, a játékos megkérdezése segít, hogy valóban kér-e ápolást vagy sem. Az egészségügyi stáb is fegyelmezettebben viselkedik, tagjai nem kapkodnak rögtön a berohanással.”

„Sajnos arra is van példa, amikor jogos az ápolás és nem időhúzásról van szó, mondjuk amikor a férfi játékost érzékeny ponton találja el a labda. Így ekkor is életbe lép a háromtámadásos »padkényszer«. Emiatt akár több mint két percig nem tud a játékban részt venni, márpedig ez több mint egy büntetés, meghatározó kézilabdázó esetén jelentős érvágás a csapatnak. A hivatalos személyeknek – a játékvezetőknek, a versenybíróknak – mérlegelési lehetőségük nincs, nem engedhetik vissza őt akkor sem, ha az ápolásra ténylegesen szükség volt.”

Ami a további változtatásokat illeti, „az IHF próbálja a játékot tisztítani, hogy ne történjenek olyan sportszerűtlenségek, amelyek a vétlen csapatot sújtják. Ez dicséretes, ezért van az utolsó fél percre vonatkozó szabály” – mondta Juhász.

Az is igaz, hogy a durva játékra, illetve a durva sportszerűtlenségre most csak az utolsó 30 másodpercre vonatkozó szabálymódosítás ad választ, a mérkőzés korábbi szakaszaiban „működő” védőspecialistákra nem, a sportágról pedig sokakban az a kép él, hogy „nagyon durva sport”. Bonifert szerint a játék brutális jellegét szabály- és edzői szinten is csökkenteni kellene. Erre jó eszköz lehet a kreatív gólok, így a támadásokra való fókuszálás ösztönzése, de akár az is, hogy csak akkor cseréljen egy csapat, ha nála a labda.

A kék lap bevezetése jelenti a legkisebb újdonságot, ugyanis az európai szövetség (EHF) által rendezett nemzetközi meccseken eddig is minden kizárásról jelentést kellett írni, tehát a legmagasabb szinten nem tapasztalható ezen változás.

A fentebb taglalt öt szabály mellett az IHF egy másik tervezett lépéséről, a vaksz betiltásáról is megkérdeztük szakértőinket. Bonifert elmondta, az új labda jó megoldás lehet, mert állítólag tényleg zseniális, és a gyerekeknek egyébként sem szabadna hagyni, hogy vakszot használjanak, mert nem tesz jót a helyes labdakezelés, illetve mozdulatok fejlesztésében.

„Engem meglepett a hír, teljesen átalakíthatja a kézilabda technikáját – reagált Juhász István. – A vaksz sok technikai elem kialakulásában segített, és vannak olyanok, például a kanyarintott és pörgetett lövések, vagy a beállók részéről az egykezes labdabirtoklás, amelyeket nélküle nagyon nehéz lesz kivitelezni. Márpedig ha ezek kivesznének a játékból, sokkal szegényebb lenne a kézilabda.”