Női kézi: montenegrói átlövőt szerződtetett a Fradi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.10. 15:31
null
Marija Jovanovics erőssége lehet a Fradinak (Fotó: AFP)
Egyéves szerződést írt alá a Ferencváros női kézilabdacsapatával az olimpiai ezüst- és Európa-bajnoki aranyérmes Marija Jovanovics – adta hírül a fradi.hu.

 

A hétfő délelőtti orvosi vizsgálatot követően aláírta szerződését a Ferencvárossal Marija Jovanovics – tájékoztatott róla a zöld-fehérek hivatalos honlapja.

A jobbkezes átlövő pályafutásának eddigi legnagyobb sikere a 2012-ben Londonban megszerzett olimpiai ezüstérem a montenegrói válogatottal, valamint az ugyanebben az évben, Belgrádban begyűjtött Európa-bajnoki aranyérem.

Jovanovics az előző idényben a francia bronzérmes Issy-Paris játékosa volt, de korábban a Buducsnoszt Podgoricával és az Oltchim Valceával is a Bajnokok Ligája-elődöntőjébe jutott.

„Szerettünk volna erősíteni a csapaton, mert komoly erőpróbák előtt állunk mind a hazai, mind a nemzetközi színtéren” – mondta Bognár László, az FTC kézilabda szakosztályának ügyvezető igazgatója.

„Hosszú ideje kerestük azt a játékost, aki valós előrelépést jelent együttesünk számára, és úgy vélem, Marija Jovanovics személyében most megtaláltuk. A BL-be való nevezési idő lejárta előtt elküldtük a megfelelő papírokat a szövetségnek, tehát Jovanovics pályára léphet már Szkopjéban is.”

MARIJA JOVANOVICS – NÉVJEGY
Születési hely, idő: Podgorica, 1985. december 26.
Poszt: átlövő
Magasság: 182 cm
Eddigi klubjai: Medicsinar Sabac (2004–2006), Buducsnoszt Podgorica (2006–2011), Oltchim Valcea (2011–2013), Asztrahanocska (2013–2014), Issy-Paris (2014–2016)
Legnagyobb sikerei: Európa-bajnok (2012), olimpiai ezüstérmes (2012), Bajnokok Ligája-elődöntős (2011, 2012, 2013), EHF-kupa-győztes (2006, 2010), Regionális Liga-győztes (2010, 2011), montenegrói bajnok és kupagyőztes (2006, 2007, 2008, 2009, 2010, 2011), román bajnok (2012, 2013)

 

Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
8 órája

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Vámos Petra vezérletével a Metz legyőzte az Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 17:55

Egy góllal nyert a Buducsnoszt otthonában a BL-be visszatérő DVSC

Kézilabda
2025.09.07. 17:34

Olimpiai és világbajnok dán balátlövő érkezhet a Veszprémbe – sajtóhír

Kézilabda
2025.09.07. 12:02

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Három magyar csapattal kezdődik a női kézilabda Bajnokok Ligája

Kézilabda
2025.09.06. 09:15

Kettészakadni látszik a mezőny a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.05. 11:24
Ezek is érdekelhetik