Női kézi BL: a Fradi elleni iksz után kirúgták a Vardar edzőjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.16. 15:31
Két nappal a Ferencváros elleni ikszes Bajnokok Ligája-nyitány után menesztették a Vardar Szkopje női kézilabdacsapatát irányító Indira Kasztratovicsot. 

A klub honlapján megjelent közlemény szerint a játékosokat a mai edzés előtt tájékoztatták a döntésről, a csapat a szakember nélkül is folytatja a felkészülést a BL következő mérkőzéseire. Az új vezetőedzőt az elkövetkező napokban nevezik meg. Annyi biztos, hogy az eddigi másodedző, Ace Sztankovszki továbbra is marad a stábban. közlemény szerint a játékosokat a mai edzés előtt tájékoztatták a döntésről, a csapat a szakember nélkül is folytatja a felkészülést a BL következő mérkőzéseire. Az új vezetőedzőt az elkövetkező napokban nevezik meg. Annyi biztos, hogy az eddigi másodedző, Ace Sztankovszki továbbra is marad a stábban.

Hivatalos információ tehát még nincs az új edzőről, de a találgatások már megindultak. A 24rakomet.mk úgy tudja, hogy a Vardar a jelenleg a DVSC-t irányító szlovén Tone Tiseljt nézte ki a posztra.

Kasztratovicsot 2012 őszén nevezték ki a macedón sztárcsapat élére, az azóta eltelt időszakban négyszer nyerte meg a bajnokságot a Vardar női csapata, és háromszor a hazai kupát, míg a Bajnokok Ligájában háromszor bejutott a final fourba, de a harmadik helynél előrébb nem végzett.

Mint ismert, a 2016–2017-es szezon 1. fordulójában az FTC 27–27-es döntetlent ért el Szkopjéban. Ez volt Kasztratovics utolsó meccse a Vardarral.

Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
8 órája

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Vámos Petra vezérletével a Metz legyőzte az Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 17:55

Egy góllal nyert a Buducsnoszt otthonában a BL-be visszatérő DVSC

Kézilabda
2025.09.07. 17:34

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Három magyar csapattal kezdődik a női kézilabda Bajnokok Ligája

Kézilabda
2025.09.06. 09:15

Kettészakadni látszik a mezőny a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.05. 11:24

A DVSC Fehérváron, az FTC otthon a Mosonmagyaróvár ellen nyert simán a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 19:49
Ezek is érdekelhetik