Kézilabda: új csarnok alapkövét helyezték el Hatvanban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.13. 17:11
Közel 1.3 milliárd forintból új, ezer ember befogadására is alkalmas kézilabdacsarnok épül Hatvanban, a létesítmény alapkövét csütörtökön tette le Horváth Richárd polgármester és Antalóczy Péter, a Hatvani Kézilabda és Szabadidő Sportegyesület elnöke.

A városvezető köszöntőjében felidézte: több mint egy éve kezdődött az önkormányzat és az egyesület közremûködésében megvalósuló csarnok tervezése. Az alapkő letétele után munkagépek is felvonulnak az egykori cukorgyár területén.

Horváth Richárd közölte, a beruházáshoz az önkormányzat mintegy 390 millió forintnyi önerőt biztosított, a többi – alig egy év alatt – TAO-támogatásokból gyûlt össze.

Elhangzott, hogy a várhatóan 2018 közepére elkészülő, „nagy űrt betöltő” új létesítmény a kézilabda mellett más sportágaknak és civil szervezeteknek is otthont ad majd.

A polgármester egyúttal azt is bejelentette, 1.2 milliárd forintos beruházással, hasonló konstrukcióban új jégcsarnok is épül a volt cukorgyár területén 2019-ben.

Az önkormányzat korábbi tájékoztatása szerint a beruházás célja az is, hogy a kézilabda-egyesület minden korosztályban indítson utánpótláscsapatot, a felnőtt együtteseket pedig szeretnék az NB I/B-ben, de legalább az NB II-ben tartósan szerepeltetni.

 

Legfrissebb hírek

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30
Ezek is érdekelhetik