Férfi kézi: a PSG Hansen nélkül is legyőzte a Kielcét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.06. 18:24
Elsőként a Paris Saint-Germain jutott be a férfi kézilabda Super Globe döntőjébe. A párizsiak 29–25-re nyertek az elődöntőben a BL-címvédő Kielce ellen.

A PSG-ben nem játszhatott Mikkel Hansen, akit a tunéziai Espérance elleni negyeddöntőben kiállítottak – két kézzel meglökött egy levegőben lévő játékost –, és a piros lap után a nyáron bevezetett kék lapot is felmutatták neki a játékvezetők. A kék lappal történő kizárás után az érintett játékos ügye a fegyelmi bizottság elé kerül, így volt ez most is, és a dán klasszist egy mérkőzésről eltiltották.

MIKKEL HANSEN KÉK LAPOS SZABÁLYTALANSÁGA a nyáron bevezetett kék lapot is felmutatták neki a játékvezetők. A kék lappal történő kizárás után az érintett játékos ügye a fegyelmi bizottság elé kerül, így volt ez most is, és a dán klasszist egy mérkőzésről eltiltották.

MIKKEL HANSEN KÉK LAPOS SZABÁLYTALANSÁGA




A PSG azonban nélküle is legyőzte a Kielcét, Hansen távollétében az egyaránt nyolcgólos Uwe Gensheimer és Daniel Narcisse, valamint a hatszor eredményes Nikola Karabatic volt a francia csapat vezére.

A Szegedről igazolt Dean Bombac sérülés miatt nem játszik a klub-vb-nek is nevezett tornán a Kielcében.

A párizsiak ellenfele a csütörtöki döntőben a Füchse Berlin lesz, amely a 10 gólos Hans Lindberg vezérletével 32–26-ra verte meg katari al-Szaddot.

FÉRFI KÉZILABDA, IHF SUPER GLOBE, DOHA
ELŐDÖNTŐ

Kielce (lengyel)–PSG (francia) 25–29 (12–13)
Füchse Berlin (német)–al-Szadd (katari) 26–32 (12–15)

Legfrissebb hírek

Csodás érzés nyerni, pláne, hogy előzetesen senki sem hitt bennünk – Cole Palmer

Klub-vb
2025.07.14. 00:12

Hármat rúgott a PSG-nek, a Chelsea lett a klubvilágbajnok!

Klub-vb
2025.07.13. 23:19

Tökéletes idényzárás előtt a PSG

Klub-vb
2025.07.13. 08:39

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.07.10. 23:30

Luis Enrique: A PSG és a Real Madrid helyzetét nem lehet összehasonlítani

Klub-vb
2025.07.10. 08:12

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
2025.07.09. 23:03

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
2025.07.09. 08:11

Klub-vb: a Fluminensének kémkedett a volt Chelsea-klasszis

Klub-vb
2025.07.08. 17:17
Ezek is érdekelhetik