Női kézi: 196 centis horvát átlövővel erősített a Dunaújváros

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.19. 07:19
A női kézilabda NB I-ben szereplő Dunaújvárosi Kohász megkezdte felkészülését a 2016–2017-es szezonra.

Mint azt az együttes honlapja írja, a Dunaújváros első edzésén egy új játékos is feltűnt: a 22 éves, 196 centiméter magas horvát Camila Micijevic.

Szemenyei István ügyvezető elmondta, elsősorban azért szerződtették a remek fizikai képességekkel rendelkező játékost, hogy versenyhelyzetet teremtsenek a balátlövő posztján.

„Micijevic egy feltörekvő horvát reménység, nem nevezném világsztárnak, s azt sem mondanám, hogy első számú lövőnek szerződtettük erre a posztra, de ő is lehetőséget kap ebben a versenyfutásban, mert ilyen típusú játékosra van szükség, és benne lát fantáziát a szakmai vezetés” – mondta a szakember.

„Ettől még az alapelveink nem sérültek, továbbra is a magyar tehetségeknek adjuk meg a lehetőséget elsősorban, s nyilván ebből a versenyfutásból se tudjuk még, mi jön ki, de a mai kézilabda ilyen, némi kompromisszumra olykor szükség van, s azt se felejtsük el azért, hogy volt már légiósunk Sanela Knezovic személyében, szóval nem Camila lesz az első. Mint azt elmondtam, a filozófiánk nem változik, vagyis a magyar kézilabdát kívánjuk szolgálni, s nem kívánjuk elárasztani klubunkat és a magyar bajnokságot légiósokkal.”

Camila Micijevic személyében 2012 után játszhat ismét légiós a Dunaújvárosi Kohászban.

 

Legfrissebb hírek

Kisfaludy Anett: Ez azért egy éve nem volt benne

Kézilabda
2025.05.29. 13:06

Elek Gábor: Nem kezdünk bele a szájkaratéba, hogy reszkess Győr, meg Fradi!

Kézilabda
2025.05.28. 09:06

Szöllősi-Zácsik Szandra: Nem volt egy bonyolult beszélgetés, gyorsan igent mondtam

Kézilabda
2025.05.27. 13:21

Hét játékos is távozik a Szombathely női kézilabdacsapatától

Kézilabda
2025.05.26. 18:40

Per Johansson: Életem legnagyszerűbb napja a mai

Kézilabda
2025.05.24. 21:49

Nem hibázott, bajnok a Győr; az Esztergomé a bronzérem; örülhet az Óvár is a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.05.24. 19:20

Egy lépésre a bajnoki címtől a Győr a női kézi NB I-ben, kiesett a Békéscsaba

Kézilabda
2025.05.17. 20:02

A döntő utolsó két forduló következik a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.05.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik