Női kézilabda NB I: Kovács Péter lett a Kisvárda edzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.09. 19:37
Kovács Péter lett a női kézilabda NB I-be frissen feljutott Kisvárda edzője.

„Az utóbbi években a Nemzeti Kézilabda Akadémián dolgoztam Balatonbogláron, de nagyon szerettem volna még aktívan edzősködni" –- nyilatkozott a jochapress.hu-nak a 61 éves szakember, a nemzetközi (IHF) és az európai szövetség (EHF) tisztségviselője.

„Most egészen váratlanul felhívott Mátéfi Eszter, akivel korábban a Dunaferrnél már dolgoztunk együtt, és aki jelenleg a kisvárdaiak szakmai igazgatója, akinek hívását először viccnek vettem. Amikor azonban megerősítette, hogy edzőként gondolt rám a klubnál, kapásból igent mondtam" – tette hozzá.

Kovács Péter elárulta, hogy még egyszer sem látta játszani leendő csapatát, így csak annyit tud, hogy a Kisvárda első helyezettként jutott fel az élvonalba. A szakember egy évre kötelezte el magát új klubjánál.

Legfrissebb hírek

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
14 órája

Az újoncok történelmi csatáján akár főszerep is várhat Ubochiomára

Labdarúgó NB I
19 órája

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Női kézilabda NB I: 90 milliós támogatást kapott a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.10.18. 10:37

Megoperálták a Kisvárda középpályását

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 11:10

Súlyos sérülést szenvedett a kisvárdai kézilabdacsapat átlövője

Kézilabda
2025.10.13. 20:19

Per Johansson: Szinte tökéletes játékkal győztük le a Fradit

Kézilabda
2025.10.13. 14:11

Botrányos molinó a hétvégi Győr–FTC kézirangadón, eljárást indított az MKSZ

Kézilabda
2025.10.13. 10:51
Ezek is érdekelhetik