Női kézi: világbajnokot is szerződtetett az NB I újonca

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.15. 18:33
null
Samira Rocha a jövőben a Kisvárdát erősíti (Fotó: Instagram)
Az eddigiek mellett újabb két légiós csatlakozik a Kisvárdai KC női kézilabdacsapatához.

A Kisvárdánál az egyaránt világbajnoki ezüstérmes Mátéfi Eszter és Kovács Péter lett a szakma igazgató, illetve a vezetőedző, a szakmai stáb után pedig a keret is erősödik – számolt be róla a szon.hu megyei hírportál.

„Az NB I B-ben bajnoki címet szerzett csapatból Viktorija Csibulenko és Komsa Klaudia kivételével mindenki marad – számolt be a részletekről Mátéfi Eszter szakmai igazgató. – Új játékosaink is vannak már, a Békéscsabáról érkezett beállós, Szabó Valéria jelentős erősítést jelenthet támadásban és védekezésben egyaránt, a másodosztály Keleti csoportjának gólkirálynője, a Hajdúnánásról érkezett Oleha Umanyec ukrán válogatott játékos, tőle mi is sok gólt remélünk. A lengyel Lublinnal Bajnokok Ligája-résztvevő kapus, a bolgár Jekatyerina Dzsukeva is a mi játékosunk, miként a brazil válogatottal az olimpiára készülő balszélső, Samira Rocha is.”

Utóbbi játékos a legutóbbi idényt a francia OGN Nice-nél töltötte, de korábban játszott az osztrák Hypo NÖ-ben és az orosz Zvezda Zvenyigorodban is, nem mellesleg a brazil válogatottal 2013-ban világbajnoki címet szerzett.

Legfrissebb hírek

Női kézi NB I: Budaörsön nyert a Vác

Kézilabda
5 órája

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Olimpiai és világbajnok dán balátlövő érkezhet a Veszprémbe – sajtóhír

Kézilabda
2025.09.07. 12:02

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

Női kézi NB I: bő tíz percig bírta a Budaörs az Esztergom tempóját

Kézilabda
2025.09.05. 19:27

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

A DVSC Fehérváron, az FTC otthon a Mosonmagyaróvár ellen nyert simán a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 19:49
Ezek is érdekelhetik