Női kézi: cselgánccsal és futsallal hangolnak Hornyákék Budaörsön

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.01. 09:50
Június 6-tól kéthetes intenzív munkába kezdenek a Budaörs női kézilabdacsapatának tagjai, kiegészülve azokkal a játékosokkal, akiket a jelenlegi klubjaik elengedtek és a 2016–2017-es szezontól budaörsi színekben lépnek pályára.

Az egész évben megszokott kézilabdás edzések helyett, minden nap egy más jellegű sportágat fognak kipróbálni a lányok, többek között a cselgáncsot, a tollaslabdát, a futsalt és az aquafitneszt. Minden edzést az adott sportág elismert szakemberei tartják a kézilabdásoknak, és nem titkolt célja ennek a két hétnek a július közepén kezdődő felkészülés előkészítése, valamint a csapategység alapjainak megteremtése.

Mihály Attila, a csapat vezetőedzője, sokoldalú, játékos edzéseket szeretne tartani: „Kéthetes előalapozást terveztem be a lányoknak, különböző képességfejlesztő edzésekkel, más sportágak bevonásával, kipróbálásával. A program alatt természetesen kemény fizikai munkát végeznek majd a lányok, de elsősorban azt szeretnénk, hogy megismerjék egymást és a mindenkinek új szituációkban, megismerkedjenek, csapattá kovácsolódjanak, a júliusi alapozás előtt.„

A jövő évi budaörsi keret tagjai között szerepel a korábban már általunk is megírt Hornyák Ágnes, Pálos-Bognár Barbara és Horváth Bernadett mellett Ertl Rebeka (Vác), Mézes Laura (Békéscsabai ENKSE) és Schneck Réka (Vasas).

A BUDAÖRS 2016–2017-ES KERETE
Andrási Brigitta, Ert Rebeka, Földes Kata, Györkös Rebeka, Hatala Virág, Hornyák Ágnes, Horváth Bernadett, Ivanics Dóra, Kamuti Réka, Karalyos Orsolya, Kiskartali Zsófia, Kovács Alexandra, Mézes Laura, Pálos-Bognár Barbara, Szabadfi Ágnes, Schneck Réka, Zsigmond Vivien

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik