Női kézi: továbbra is Deli Rita irányítja a Fehérvár KC-t

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.27. 17:23
A klubvezetőség értékelése szerint játékban és eredményességben is előrelépett a Fehérvár KC NB I-es női kézilabdacsapata, így a következő szezonra Deli Rita marad a vezetőedző – jelentette be Balássi Imre klubelnök szerdai sajtótájékoztatóján.

Deli Rita február végén váltotta a kispadon Bakó Botondot.

Balássi Imre az együttműködés folytatását azzal indokolta, hogy az új edzővel a csapat jó irányba indult el. Hozzátette, a klub a saját nevelésű játékosokra támaszkodik, a tréner pedig jól ismeri a teljes utánpótlásukat, vagyis ebben is előrelépést várnak tőle.

A klubelnök szót ejtett a Magyar Kupa hétvégi négyes döntőjéről is, mint mondta, az Érd elleni győzelemmel szeretnének döntőbe jutni, és ezzel kiharcolni a nemzetközi kupaszereplést.

Deli Rita szerint az elmúlt két hónapban a játékuk nem minden esetben volt tökéletes, de rendkívül erős ellenfelek elleni mérkőzésen is emelt fővel hagyhatták el a pályát. Jelezte, hogy a jövőben keményen dolgozó, szerethető csapatot akar látni Székesfehérváron, amely eredményesen szerepel a hazai és a nemzetközi porondon egyaránt.

Kynsburg Zoltán csapatmenedzser emlékeztetett arra, hogy legutóbb 2011-ben jutottak a Magyar Kupa négyes döntőjébe, akkor bronzérmet nyertek. Azt megelőzően, 2006-ban ezüstérmet szereztek, miután a Győrtől kikaptak a döntőben.

A Fehérvár KC február 29-én bontott szerződést Bakó Botond vezetőedzővel, akkor váltotta őt a szakmai igazgató Deli Rita.

A székesfehérvári együttes a bajnokság rájátszásában az 5–8. helyért játszik, miután alulmaradt a Győrrel szemben a negyeddöntőben.

Legfrissebb hírek

Gulyás István: Az edzőség több mint hivatás

Utánpótlássport
2025.02.28. 18:44

Kézilabda: jó helyen vannak az ASI-ban az angyalföldi reménységek

Utánpótlássport
2025.02.22. 17:30

Kézilabda: „Rohanunk, de hova?” – kerekasztalnál az akadémiai vezetők

Utánpótlássport
2025.02.20. 19:57

Kézilabda: A mában a jövőt kell látni – Hajdu János

Utánpótlássport
2025.02.14. 16:14

Kézilabda: az ifjúságiak is „betörtek” a férfi NB I-be

Utánpótlássport
2025.02.10. 09:07

Kézi: megrángatta az oroszlánok bajszát a Kisvárda U20-as női csapata

Utánpótlássport
2025.02.08. 13:52

Kézi: hibátlan Pádár Ildikó vezetésével az FTC U16-os leánycsapata

Utánpótlássport
2025.02.07. 15:50

Kézi: első kozármislenyiként lett juniorválogatott Bernhardt Panna

Utánpótlássport
2025.02.02. 08:57
Ezek is érdekelhetik