Női kézi NB I: a Győr, a Siófok és az Újváros is nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.13. 19:33
null
A győri Eduarda Amorim négy gólt lőtt a Fehérvárnak (Fotó: gyorietokc.hu)
A Győr a Fehérvárt, a Dunaújváros a Debrecent, a Siófok az Érdet győzte le hazai pályán a női kézilabda NB I negyeddöntőének első mérkőzésein.

 

A győri mérkőzésen a papírforma sima hazai sikert ígért, és a Fehérvárnak nem is volt sansza a győzelemre, a párharc valószínűleg eldőlt. A másik két helyszínen már nagyobb küzdelmet láthatott a közönség.

A Debrecen 15–12-es előnnyel vonulhatott szünetre Dunaújvárosban, és még a 44. percben is két góllal vezetett. A Kohász azonban jobban bírta a hajrát, és nemcsak a győzelmet harcolta ki, hanem viszonylag nagy, ötgólos előnyt szerzett a jövő heti visszavágóra.

Siófokon a hazaiak kezdtek jobban, hat góllal is vezettek már az első félidőben. Az Érdnek sikerült felállnia, a második játékrészben egyenlített is Szabó Edina csapata, de az utolsó húsz percben Daniela Piedade, Erdősi Ildikó és Silje Petersen góljaival a Balaton-parti együttes újra elhúzott. Az érdiek azonban 30–24-ről feljöttek két gólra, így minden esélyük megvan rá, hogy hazai környezetben kivívják a továbbjutást.

NŐI KÉZILABDA NB I
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
GYŐRI AUDI ETO KC–FEHÉRVÁR KC 32–20 (15–8)
Győr, 2000
néző. Vezette: Haraszti, Nachtmann
GYŐR: GRIMSBÖ – Orbán Adrienn 3, Groot 4, Kovacsics 2, H. , LÖKE 6, E. AMORIM 4, Hársfalvi. Csere: Kiss É. (kapus), Broch 3, Sulland 3 (2), Görbicz 5 (5), Alstad 1, Knedlíková 1, Hudák. Edző: Ambros Martín
FEHÉRVÁR: Herr O. – CSÁKI 5, Gjorgijevszka 1, ISITATE 2, MAYER 4, Tilinger 2, Tanabe 2. Csere: Sipeki (kapus), Hajduch, Herr A. 4 (3), Rózsás. Edző: Deli Rita
Az eredmény alakulása. 8. perc: 3–2. 13. p.: 5–5. 16. p.: 8–5. 25. p.: 13–7. 36. p.: 18–11. 41. p.: 22–12. 50. p.: 26–15. 55. p.: 30–16
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 7/7, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Ambros Martín:
– A Ferencváros elleni három mérkőzés után nem volt könnyű maximális koncentrációt várni a lányoktól. Nem a legjobb napot fogtuk ki, de a csapatjáték működött annyira, hogy gond nélkül nyertünk.
Deli Rita: – Nagyon elégedett vagyok a csapatommal. Ha Európa legjobb együttese ellen így tudunk játszani, van keresnivalónk a többiek ellen.
Visszavágó: április 15., péntek, 18.00

DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA–DEBRECEN-TVP 29–24 (12–15)
Dunaújváros, 700
néző. Vezette: Tomecskó-Hunyadi, Unyatinszki
DUNAÚJVROS: OGUNTOYE – AZARI 3, KOVÁCS A. 8 (2), Bulath 4 (2), Triscsuk 3, Horváth B., VINCZE 5. Csere: Triffa (kapus), Takács D. 3, Szalai 3. Edző: Zdravko Zovko
DEBRECEN: HORVÁTH-PÁSZTOR – Slakta, KARNIK 6, Kudor 4, KLIKOVAC 7, Deszpotovics 2 (1), Kelemen 2. Csere: Lajtos (kapus), Garbuz 1, Siska 2 (1), Szilágyi Á., Varsányi. Edző: Anton Tiselj
Az eredmény alakulása. 5. perc: 1–4. 11. p.: 4–7. 20. p.: 8–9. 37. p.: 13–18. 48. p.: 21–20. 58. p.: 27–23
Kiállítások: 6, ill. 16 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Zdravko Zovko:
– Boldog vagyok a hajrában látottak után. Az első félidőben erősen érződött csapatomon a mentális fáradtság. Azonban játékosaimban mégis maradt annyi energia, hogy reagáljanak a helyzetre, változtassanak és megszerezzék a győzelmet. A Debrecen kemény csapat, nagyon jól kell játszanunk a második mérkőzésen a továbblépés érdekében.
Anton Tiselj: – A Dunaújváros sokkal jobb csapat, nem véletlenül rabolt pontot a világ egyik legjobb csapatától, a Győrtől, valamint a Ferencvárostól is. A találkozó háromnegyedéig remekül játszottunk, utána azonban tapasztalatuknak, játékerejüknek köszönhetően fölénk kerekedtek a hazaiak.
Visszavágó: április 20., 18.00

SIÓFOK KC–ÉRD 32–30 (18–14)
Siófok, 600
néző. Vezette: Dobrovits, Tájok
SIÓFOK: Szalamaha – Such 2, L. GONZÁLEZ 6, Aguilar 3, el-Gaui 3, Petersen 5 (5), ERDŐSI 5. Csere: Pastrovics (kapus), Németh Cs. 1, PIEDADE 5, Deáki 2 (1), Nyikityina, Maláti. Edző: Christian Dalmose
ÉRD: Janurik – KRPEZS 8 (1), M. GONZÁLEZ 6, Signaté, Kisfaludy 3, KLIVINYI 5, FEKETE 5. Csere: Gridnyeva (kapus), A. Bulatovics 1, Szabó L. 1 (1), Barján, Havronyina, O. Vukcsevics 1, Vajda. Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–1. 10. p.: 6–3. 15. p.: 10–6. 20. p.: 14–9. 25. p.: 16–11. 35. p.: 19–16. 40. p.: 20–20. 49. p.: 26–23. 55. p.: 30–24
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 7/6, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Christian Dalmose:
– Öt-hat góllal is nyerhettünk volna, de összességében elégedett vagyok. Nagyon jól játszott az Érd.
Szabó Edina: – A küzdés rendben volt. A következő napjainkat munkával töltjük.
Visszavágó: április 20., 18.00

KEDDEN JÁTSZOTTÁK
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA
–IPRESS CENTER-VÁC 33–23 (19–9)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik