Női kézi BL: Martín még jobban játszana a Fradi ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.07. 20:13
Ugyan a női kézilabda Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzésen már magabiztos előnyt harcolt ki a Győri Audi ETO a Ferencváros otthonában, Ambros Martín azt szeretné, ha még jobban játszana csapata a szombati visszavágón.

„Nem egy egyszerű meccs vár ránk szombaton, hiszen itthon szerepelhetünk saját közönségünk előtt, ráadásul komoly tétmeccsen, Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágón – mondta Ambros Martín, a Győr vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának. – Főleg nem lesz egyszerű a helyzetünk, mivel a csapat az odavágón fantasztikus meccset játszott, és épp ez az, ami most a legnagyobb gondunk, ez a remek eredmény. Talán a legnagyobb feladatunk most, hogy kezeljük, hogy ne az első meccs járjon a fejekben, hanem az, milyen kitűnő ellenfél is érkezik hozzánk. Most szombaton ez egy teljesen más összecsapás lesz a Ferencvárossal. Elsősorban saját magunkért és a közönségünkért kell játszanunk, és azt szeretném, ha lehetséges, még jobban játsszunk majd, mint az előző két meccsen tettük ellenük, hiszen idén több fronton is találkozunk még Zácsikékkal."Ambros Martín, a Győr vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának. – Főleg nem lesz egyszerű a helyzetünk, mivel a csapat az odavágón fantasztikus meccset játszott, és épp ez az, ami most a legnagyobb gondunk, ez a remek eredmény. Talán a legnagyobb feladatunk most, hogy kezeljük, hogy ne az első meccs járjon a fejekben, hanem az, milyen kitűnő ellenfél is érkezik hozzánk. Most szombaton ez egy teljesen más összecsapás lesz a Ferencvárossal. Elsősorban saját magunkért és a közönségünkért kell játszanunk, és azt szeretném, ha lehetséges, még jobban játsszunk majd, mint az előző két meccsen tettük ellenük, hiszen idén több fronton is találkozunk még Zácsikékkal."

NŐI KÉZILABDA BL
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Győri Audi ETO–FTC-Rail Cargo Hungaria, szombat 17.00 (Tv: Sport1, élőben az NSO-n)
Az első mérkőzésen: 31–18

 

Legfrissebb hírek

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
6 órája

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.13. 19:37

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.13. 17:43

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.13. 11:25

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
2025.09.11. 16:24

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
2025.09.11. 11:35

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49
Ezek is érdekelhetik