Női kézi BL: a Buducsnoszt nagy lépést tett a final four felé

Vágólapra másolva!
2016.04.02. 14:27
A címvédő Buducsnoszt Podgorica idegenben 29–24-re legyőzte a HCM Baia Mare együttesét a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé.

A montenegrói csapat a találkozó elején állva hagyta ellenfelét, hiszen Majda Mehmedovics és Radmila Petrovics vezérletével fokozatosan húzott el a hazaiaktól. A Buducsnoszt a 19. percben hét (10–3), míg a 24. percben már nyolc (14–6) góllal vezetett.Majda Mehmedovics és Radmila Petrovics vezérletével fokozatosan húzott el a hazaiaktól. A Buducsnoszt a 19. percben hét (10–3), míg a 24. percben már nyolc (14–6) góllal vezetett.

A második félidőt hétgólos hátrányból (17–10) kezdte meg a nagybányai együttes, amely többször is visszakapaszkodott négy gólra, de ennél közelebb sokáig nem tudott kerülni a vendégekhez. A 48. percben aztán átszakadt a gát, a házigazdák feljöttek három gólra (22–25), sőt újabb két találatnak köszönhetően Allison Pineau-ék nyílttá tették a hajrát (24–25).

Az utolsó tíz percben azonban megtorpantak a hazaiak, egy gólt sem szereztek, amit a Buducsnoszt kihasznált, és magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra (24–29).

A Baia Maréból a hét gólt szerző Pineau dicsérhető, míg a vendégektől Mehmedovics és Petrovics mellett Cristina Neagu nyújtott átlag feletti teljesítményt – igaz, a román játékos sokat hibázott, hiszen a nyolc gólját 19 lövésből érte el.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
HCM Baia Mare (romániai)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 24–29
(10–17)
KÉSŐBB
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–GYŐRI AUDI ETO KC, Dabas, 15.00 (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Vardar Szkopje (macedón)–Larvik (norvég) 17.30 (Tv: Sport1)
KORÁBBAN
CSM Bucuresti (román)–Rosztov-Don (orosz) 26–25 (11–12)
A párharcok győztesei jutnak be a május 7–8-i budapesti négyes döntőbe.

Legfrissebb hírek

Női kézi BL: Korsós Dorina csapata drámai körülmények között jutott tovább, íme az FTC és a Győr útja a final fourig

Kézilabda
2025.02.23. 17:47

Ismét megverte az Esbjerget a Győr, így a csoport élén végzett!

Kézilabda
2025.02.23. 17:31

Női kézilabda BL: Kácsorék kiestek, norvég csapat is jöhet a Fradinak a final fourért

Kézilabda
2025.02.23. 07:02

Megvan Katrine Lunde új csapata – hivatalos

Kézilabda
2025.02.17. 11:01

Malestein hálás a klubrekordot beállító ferencvárosi csapattársainak

Kézilabda
2025.02.17. 10:33

Női kézilabda BL: az Esbjerg nyerte a dán rangadót, az Odense jöhet az FTC-nek a final fourért

Kézilabda
2025.02.16. 21:20

Ehhez nem fért kétség: alaposan elverte a Győr a Ludwigsburgot

Kézilabda
2025.02.16. 17:30

Nagyon izgalmas végjáték után nyert Kaproncán az FTC

Kézilabda
2025.02.15. 17:40
Ezek is érdekelhetik