Női kézi: az NB I-es élcsapatok Balatonboglárról válogatnak

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2016.03.30. 07:27
null
Hornyák Bernadettet a Dunaújváros elvitte a Nemzeti Kézilabda-akadémiáról (Fotó: utanpotlassport.hu)
A kézilabda utánpótlásának egyik legfontosabb hazai bázisa a balatonboglári Nemzeti Kézilabda-akadémia, amelynek menedzser-igazgatója, Mocsai Tamás büszke az intézmény remek munkájára és eredményeire.

 

„Immár látjuk, miként érik be különleges nevelőmunkánk gyümölcse, hiszen egyik legnagyobb tehetségünket, a tizennyolcadik születésnapját a napokban ünneplő Hornyák Bernadettet elvitte tőlünk a híres Zdravko Zovko edző együttese, a Dunaújváros – mondta nem titkolt büszkeséggel Mocsai Tamás, a korábbi válogatott jobbátlövő, a fiatalok négyéves komplex, bentlakásos neveléséről, vagyis tanulmányairól és csúcsminőségű edzéséről is gondoskodó balatonboglári Nemzeti Kézilabda-akadémia menedzser-igazgatója. – Reményeim szerint Hornyákot, az első fecskét hamarosan újabbak követik, mert nagyon sok tehetséges gyerekkel, köztük negyvenhárom korosztályos válogatottal foglalkozunk.”

Persze megkérdeztük az igazgatótól, hogy a Hornyákhoz, valamint a nagy ígéret Monori Orsolyához (balátlövő) vagy Mistina Kittyhez (kapus) hasonló tehetségekből miként, milyen különleges, a többi nevelőközpontétól eltérő módszerrel faragnak kész, az NB I-be szinte azonnal bevethető játékosokat?

„Három éve azzal láttunk munkához, és ehhez ragaszkodunk is, hogy gondosan, tudományos alapossággal válasszuk ki a jelentkezőket – magyarázta Mocsai Tamás. – Módszertanunk sajátossága, hogy három lány- és négy fiúcsapatunkkal, vagyis a tizenöt-tizenkilenc éves korosztályhoz tartozó, rendszeresen versenyeztetett, csúcsminőségű munkára és tanulásra ösztönzött százharminc fiatallal kilenc igen magasan kvalifikált edző foglalkozik.”

Kiemelten fontos, és az épülő hárompályás új csarnokban hamarosan kiteljesedhet az egyéni és a posztonkénti képzés, amely a kiscsoportos foglalkozásokon igazán hatékony.

„Boglár további sajátossága, hogy a nemek és korcsoportok szerinti specifikus labdás tréningeket, erőnléti edzéseket, valamint egy-egy játékos fejlődését egészségügyi és tudományos csoportok követik, kontrollálják, s ha kell, korrigálják. Ezek tagjai szakorvosok, gyógytornászok, fiziko- és sportterapeuták, akik szorosan együttműködnek az edzők mellett a gyerekek középiskolai és kollégiumi tanáraival. Szakembereink a szülőkkel is tartják a kapcsolatot.”

Legfrissebb hírek

Jó eséllyel pályázik újra az NB I-re a NEKA

Kézilabda
2025.02.27. 10:15

Mocsai Tamás: A válogatott eredmények az igazi mérőeszközei egy sportágnak

Kézilabda
2024.10.09. 11:02

Egy góllal kikapott Németországtól a magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
2024.07.19. 21:20

Kézilabda El: megkapta selejtezős ellenfeleit az FTC és a Vác

Kézilabda
2024.07.16. 12:40

Ki fél a repüléstől? Ki hívná meg grillezésre a csapatot? – vidám videóban vallottak női kéziseink

Párizs 2024
2024.07.16. 08:42

Egy góllal győzött Győrben a női kéziválogatott

Kézilabda
2024.07.13. 16:15

A nőknél három csapatunk is selejtez, a férfiaknál a Tatabánya már főtáblás a kézilabda El-ben

Kézilabda
2024.07.09. 14:56

Női kézilabda: reggeli felkészülési meccsen tíz góllal vertük meg a szlovénokat

Kézilabda
2024.07.09. 10:52
Ezek is érdekelhetik