Női kézi BL: három klasszis szereplése kérdéses a Győr ellen

Vágólapra másolva!
2016.02.26. 19:01
A bukaresti CSM női kézilabdacsapat három alapjátékosának kérdéses a szereplése a Győr elleni vasárnapi Bajnokok Ligája-mérkőzésen – közölte pénteken a Digi 24 hírtelevízió.

A felépülőben levő Line Jörgensen mellett a sérült Aurelia Bradeanu és Linnea Torstenson sem valószínű, hogy pályára léphet a Győri Audi ETO KC ellen. Mindhárman a bukaresti védelem az erősségei. Kim Rasmussen, a bukaresti együttes edzője kijelentette, ha pénteken tartanák a mérkőzést, biztosan egyikük sem játszhatna.

Hozzátette, nem tudja, hogy felépülnek-e vasárnapig, de az esetleges szerepeltetésükkel azt kockáztatná, hogy nem játszhatnak a keddi romániai bajnoki mérkőzésen.

A bukaresti csapat számára nincsen jelentősége annak, hogy milyen eredményt ér el vasárnap. A CSM akár nyer, akár veszít, a csoport negyedik helyén marad. A jelenleg második Győr viszont csak akkor nyerheti meg csoportját, ha a záró körben több pontot szerez Bukarestben, mint amennyit az éllovas montenegrói Podgorica gyűjt a dán Midtjylland ellen. Mivel a macedón Vardar Szkopje nagy valószínűséggel nyerni tud a sereghajtó svéd Sävehof otthonában, az ETO akkor marad kedvező helyzetben, ha legalább döntetlent ért el a román fővárosban.

A hírtelevíziónak nyilatkozó Cristina Varzaru, a bukaresti csapat jobbszélsője elmondta, a CSM javuló formát mutat, és arra törekszik, hogy a hazai pályája bármilyen ellenfél számára egy rettegett helyszín legyen. „Ez az a mérkőzés, amelyiken megalapozhatjuk ezt” – nyilatkozta Varzaru.

A CSM pénteken egy évi 400 ezer eurós (124 millió forint) bevételt hozó szponzorszerződést kötött egy romániai vállalattal.

A Bajnokok Ligája csoportkörében vasárnap, magyar idő szerint 15 órakor csap össze Bukarestben a CSM és a Győr.

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: megsérült a nyáron érkezett győri irányító

Kézilabda
2025.08.13. 13:24

Trófeákért jöttek Győrbe a klasszis kézilabdázók

Kézilabda
2025.08.13. 10:33

Csapatépítő a Győri ETO-nál és az FTC-nél is, képek és videók a játékos feladatokról

Kézilabda
2025.08.08. 11:25

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.07. 08:29

Nem játszik a Győr a csőd szélén álló Ludwigsburggal

Kézilabda
2025.08.05. 18:16

Női kézilabda: felkészülési mérkőzésen győzött az ETO, az FTC és a DVSC

Kézilabda
2025.08.01. 20:14

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
2025.07.31. 11:51

Győri-Lukács Viktória elárulta, már a négyes döntő alatt várandós volt

Kézilabda
2025.07.30. 19:01
Ezek is érdekelhetik