Női kézi BL: Bevált a jóslatom; úgy elfáradtam, mint a lányok – Elek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.27. 16:20
A Ferencváros 21–18-ra nyert a HCM Baia Mare ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntős csoportkörének utolsó fordulójában. A találkozót követően Elek Gábor vezetőedző értékelt a Sport Tv-nek.

„Szerencsétlenek voltunk a végjátékban a temérdek kapufával, egyértelműen elfáradtunk. Osztályon felüli volt, amit a védekezésben műveltünk Szikora Melindával. Bevált a jóslatom, hogy a mérkőzést a védekezések döntik el, amiben ma mi voltunk a jobbak. Azt kértem, hogy tudatosítsuk az ellenfélben, hogy itthon vagyunk, és azt a védekezést, amit Nagybányán mutattunk, még egyszer ne élvezhessék. Ez volt ma a győzelem kulcsa. Az első félidőben Zácsik Szandra lövőteljesítménye átlagon felüli volt, Szucsánszki átlövésgóljai hiányoztak, ő azonban vállsérüléssel küszködik. Örülök a hősies győzelemnek, én is ugyanúgy elfáradtam, mint a játékosaim, úgyhogy jól fog esni a szabad vasárnap” – értékelt Elek Gábor, a Ferencváros női kézilabdacsapatának vezetőedzője a Sport Tv-nek. Elek Gábor, a Ferencváros női kézilabdacsapatának vezetőedzője a Sport Tv-nek.

Legfrissebb hírek

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Elek Gábor: Nulladikok szeretnénk lenni, nem elsők

Kézilabda
2025.07.24. 10:17

Egy meccset játszana újra Andrea Lekics, aki mindig szórakoztatni akarta a szurkolókat

Kézilabda
2025.07.22. 11:07

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
2025.07.11. 16:03

„Régóta ott volt a listámon” – az FTC szélsője kedvenc hobbijának hódolt a nyári szünetben

Kézilabda
2025.07.10. 18:49

Kiegyensúlyozottság – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2025.06.27. 23:32

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

A Győr és a Veszprém is az első kalapból várja a kézilabda BL-csoportkör sorsolását

Kézilabda
2025.06.26. 13:46
Ezek is érdekelhetik