Kézi: visszalép a Bundesligától a 2013-as BL-győztes – ez a vég

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.26. 11:12
Elérte a vég a súlyos anyagi nehézségekkel küzdő HSV Hamburg férfi kézilabdacsapatát: a 2013-ban Bajnokok Ligáját, 2007-ben KEK-et, 2011-ben német Bundesligát, 2006-ban és 2010-ben Német Kupát nyerő klub hatalmas tartozásai miatt elveszti licencét, és visszalépésre kényszerül a német bajnokságtól.

A német kézilabdaliga a HSV tartozásai és súlyos pénzügyi szabálysértések miatt azonnali hatállyal megvonta a klublicencet, a hamburgi csapat 2015–2016-os szezonban elért eredményeit törlik. A HSV január 15-én jelentette be csődbiztos kinevezését, a vég azzal vált biztossá, hogy a megbízott január 25-én tudatta a ligával: a klub finanszírozása lehetetlenné vált.

A Sport1.de tudósítása szerint az egyszeres német bajnokcsapatnak a negyedik ligában kellene újrakezdenie az építkezést 2016 nyarán. A HSV játékosai szabadon igazolhatóvá válnak. Reményt az U23-as csapat szereplése adhat, amely nem a „bedőlt” profi klubhoz tartozik, ráadásul az Oberligában feljutásra áll, és a következő szezont így lehet, hogy már harmadik ligásként kezdi.

„A jelenlegi körülmények közepette képtelenek vagyunk megfelelő támogatót vagy mecénást szerezni a klub finanszírozására” – tudatta a csődbiztos Gideon Böhm.

Legfrissebb hírek

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30
Ezek is érdekelhetik