Női kézi-vb: Ez a meccs nem döntött semmiről – Laurencz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.09. 10:26
null
Nem tudni, hogy a magyar játékosokból mit vált ki ez a nagy vereség (Fotó: AFP)
A magyar női kézilabda-válogatott kedden története egyik legsúlyosabb vereségét szenvedte el. A Montenegró elleni 15–32 ellenére a Nemzeti Sport állandó vb-szakértője, a válogatottat 1995-ben világbajnoki ezüstéremig vezető Laurencz László úgy véli, ez az egy meccs önmagában nem döntött semmiről, a taktikai tanulságokat érdemes levonni, érzelmileg viszont mihamarabb túl kell tenniük magukat a lányoknak a vereségen.

 

„Fel a fejjel, lányok! Szurkolók, nyugi! – írta meg észrevételeit a Nemzeti Sportnak Laurencz László. – Most lehetne csúnyákat mondani és siránkozni, és gondolom, Németh András sem kapott nevetőgörcsöt. De egyrészt bízzunk benne, hogy ez csak egy rossz mérkőzés volt a hátralévő sokból. Másrészt ezt el kell felejteni, de csak érzelmileg, a taktikai tanulságait nem. Harmadrészt ez a meccs gyakorlatilag nem döntött semmiről, ettől még megvalósulhat minden terv és álom a tornán, mert a döntő találkozók a csoportkör után jönnek, és a keresztbejátszásnál a B-csoport bármelyik tagja ellen abszolút esélyesek vagyunk.”

„Ezek után persze nagyon nehéz a következő, Dánia elleni meccsről beszélni, nem ismerem annyira a játékosokat, nem tudni, mit vált ki belőlük ez a nagy vereség. Lehet, hogy óriási dacot, és szerdán törni-zúzni fognak, hogy feledtessék a Montenegró elleni kudarcot, és akkor van is esélyünk. Ha nyertünk volna a montenegróiak ellen, akkor is nagyon nehéz lenne a dánokkal szembeni meccs, így pedig végképp kiszámíthatatlan. Mindenesetre szeretnék kellemesen csalódni.”

Legfrissebb hírek

Golovin Vlagyimir: Folyamatosan zárkózunk az elithez

Kézilabda
2025.04.17. 14:43

„Még mindig különleges Győrben pályára lépni” – ludwigsburgi piknik Faluvégi Dorottyával

Kézilabda
2025.04.17. 09:34

Közös álmuk a budapesti négyes döntő – így él Szemerey Zsófi, Szöllősi-Schatzl Nadine és Vámos Petra Metzben

Kézilabda
2025.04.15. 09:49

Golovin szerint már van olyan újonc, aki bejátszotta magát a női kéziválogatottba

Kézilabda
2025.04.15. 09:18

Újabb magyar győzelem a brazil női kézilabda-válogatott ellen

Kézilabda
2025.04.12. 18:46

Faragó Lea reméli, hogy belőle is olyan jó játékos lesz, mint a válogatottól búcsúzó klasszisok

Kézilabda
2025.04.11. 12:32

Ezzel a videóval búcsúztatta három ikonját az MKSZ

Kézilabda
2025.04.11. 10:19

„A szívem a torkomban dobogott. Ahányszor csak lehet, annyiszor át akarom még élni!”

Kézilabda
2025.04.11. 10:08
Ezek is érdekelhetik