Női kézi NB I: Golovin marad az MTK-nál, letette a terveit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.22. 10:18
Golovin Vlagyimir megállapodott az MTK vezetőivel, így tovább folytatja a munkáját a kék-fehérek női kézilabdacsapatánál. A tréner rövid, közép- és hosszú távú terveit is a vezetőség elé tárta – a cél, hogy a jelenleg az NB I 9. helyén álló együttesből olyan gárdát alakítsanak ki, amely a Győr és az FTC kivételével minden élvonalbeli riválissal fel tudja venni a versenyt hazai pályán.

„Amikor nyolc hónappal ezelőtt a klubhoz szerződtem, már benne volt a levegőben, hogy hosszabb távon is velem terveznek, és bevallom, ez nekem sincs ellenemre. Azonban mindkét félnek szüksége volt arra, hogy megismerje a másikat, és ez mostanra meg is történt. Célunk olyan első osztályú csapat kialakítása, amely a következő néhány évben egy helyezést képes előbbre lépni a bajnoki tabellán, a versenyrendszer átalakításától függetlenül. Szeretnénk az NB I-ben olyan tényezővé válni, hogy – persze a Győr és a Fradi kivételével – hazai pályán mindenkivel fel tudjuk venni a versenyt, a győzelem vagy a pontszerzés esélyével. Visszahoznánk korábbi játékosainkat edzőnek, és még számtalan olyan lépést tervezünk, melyek mind a klub, a szakosztály hasznára válnának” – nyilatkozta Golovin az MTK hivatalos honlapjának.Golovin az MTK hivatalos honlapjának.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: 90 milliós támogatást kapott a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.10.18. 10:37

Súlyos sérülést szenvedett a kisvárdai kézilabdacsapat átlövője

Kézilabda
2025.10.13. 20:19

Per Johansson: Szinte tökéletes játékkal győztük le a Fradit

Kézilabda
2025.10.13. 14:11

Botrányos molinó a hétvégi Győr–FTC kézirangadón, eljárást indított az MKSZ

Kézilabda
2025.10.13. 10:51

Tóth Gabriella kilenc gólt lőtt a Vasas kapujába, könnyedén nyert a Mosonmagyaróvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 19:48

Jesper Jensen: Sako teljesen kinyírt minket

Kézilabda
2025.10.11. 17:01

Rangadó helyett edzőmeccs: tizenöt góllal verte meg az ETO az FTC-t a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 16:39

Tízéves győri átok megtörésére készül a Ferencváros

Kézilabda
2025.10.11. 08:50
Ezek is érdekelhetik