Férfi kézi BL: Nem heverték ki Karabatic távozását – Balogh

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.02. 10:03
A Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatát erősítő Balogh Zsolt szerint a Barcelona még mindig esélyként lép pályára a világ összes csapata ellen, bár Nikola Karabatic távozását nem heverte ki. A Tisza-parti gárda vasárnap 17 órától BL-meccset játszik hazai pályán a katalánokkal.

„Egy Barcelona elleni mérkőzés még a Bajnokok Ligája-meccseink közül is kiemelkedik, olyan jól csengő név az övék, amelyre mindig kíváncsiak az emberek, ráadásul most még ők a címvédők is – nyilatkozta Balogh Zsolt a pickhandball.hu-nak. – Óriási meccs lesz, amely előtt nem szükséges külön motiválni minket, elég ránézni az ellenfélre, az ott játszó nevekre. A mostani idényben elért eredményeik alapján egyébként nincsenek csúcsformában, így lehet esélyünk, nyerni szeretnénk hazai pályán! Nikola Karabatic távozását nem heverték ki, ő olyan szintet képvisel, hogy egész egyszerűen lehetetlen pótolni. Támadásban és védekezésben is világklasszis, így Párizsba igazolásával meggyengültek a katalánok. Igen ám, de még így, Karabatic nélkül is azt mondom, hogy a keretük erőssége miatt a világ összes csapata ellen esélyesként lép pályára a Barcelona.”

Legfrissebb hírek

Megvan, ki lesz a Veszprém csapatkapitánya a következő idényben

Kézilabda
2025.08.08. 22:09

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.07. 14:42

A Szeged célja a hazai trófeák elhódítása és a BL négyes döntőjébe jutás

Kézilabda
2025.07.31. 14:24

A Veszprém Dániában, a Szeged otthon a Plock ellen kezd a BL-ben

Kézilabda
2025.07.10. 16:49

Kiegyensúlyozottság – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2025.06.27. 23:32

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

Három korszakban is a csúcson – ismét BL-győztes lett a Magdeburg

Képes Sport
2025.06.24. 19:48

Barcelonában folytatja a Veszprém távozó klasszisa, Ludovic Fabregas

Kézilabda
2025.06.18. 12:18
Ezek is érdekelhetik