Kézilabda: Tóth Gabriella súlyos sérülése, fél évet hagy ki

Vágólapra másolva!
2015.09.09. 10:54
null
Érzékeny győri veszteség: Tóth Gabriella a visszatérő Görbicz Anitát tehermentesítette volna (Fotó: gyorietokc.hu)<br />
Súlyos sérülést szenvedett a Győri Audi ETO edzésén a válogatott kézilabdázó, Tóth Gabriella, akit szalagszakadás miatt kell megműteni. Számolt be róla a gyorietokc.hu klubhonlap.

 

„Sajnos teljes elülső keresztszalag-szakadásról van szó, amely műtétre szorul. A beavatkozást még szeptemberben elvégezzük, a játékosra pedig fél év kihagyás vár” – mondta Balogh Péter csapatorvos.

„Lelkileg nem vagyok most topon" – mondta Tóth Gabriella az utanpotlassport.hu-nak. – A múlt hét csütörtökön az egyik csel során letapadt a térdem, és reccsent egyet. Pénteken az MR-vizsgálat kimutatta, hogy teljesen elszakadt a keresztszalagon. Tettünk próbált, hátha tudok térdgéppel játszani, de hétfőn, hasonló szituációban ugyanaz megismétlődött, így a műtét mellett döntöttünk."

A vezetőedző Ambros Martín segítője, Danyi Gábor elmondta, hogy teljesen ártatlan szituációban történt az eset, és ahogyan Tóth is jelezte, nem is biztos, hogy akkor szakadt el a keresztszalag: lehetséges, hogy már korábban, csak addig nem érezte. Mindenesetre tény, hogy szeptember 24-én operálják.

„Nagyon bánt az egész, mert most már éreztem, hogy kezdek beilleszkedni a csapatba, ráadásul úgy ment a játék, ahogy szerettem volna. És a lehetőséget is mindig megkaptam!... Erősnek kell lennem, és minél hamarabb túllendülnöm a történteken" – tette hozzá a válogatott játékos, aki így lemarad a decemberi dániai világbajnokságról.

A 18 éves irányító, átlövő a győriek és a magyar kézilabda legújabb reménysége. A sportági alapokat Győrben megkapó játékos az elmúlt éveket a veszprémi és mosonmagyaróvári klubnál töltötte, amely az ETO fiókcsapataként üzemelt.

Idén nyártól viszont már a győriek keretéhez tartozott, a sérülés miatt azonban várnia kell, hogy klubjában magasabb szinten is bizonyítsa a képességeit. Tóth a 2014-es, magyar-horvát közös rendezésű Eb-n hatodik helyen végző magyar válogatott egyik legjobbja volt. Igazi meglepetésként robbant be a legjobbak közé.

A Győr a sajnálatos sérülés ellenére is jól áll irányító poszton, az utóbbi időben a bal szélen is bevetett válogatott Kovacsics Anikó mellett nyáron érkezett a holland Nycke Groot, valamint szülése után a visszatérésére készül Görbicz Anita.

„Tóth Gabi sérülése miatt miatt nagyon szomorú vagyok, mert erre a szezonra az volt a legfőbb kívánságom, hogy a sérülések kerüljenek el bennünket. Az irányító posztot a hét végén Kovacsics Anikó és Nycke Groot fogja megoldani, hosszabb távon pedig Görbe visszatérése is segít ezen a helyzeten" – mondta a Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő csapat vezetőedzője, Ambros Martín.

Legfrissebb hírek

Hatadou Sako: Ha bajnok akarsz lenni, mindenkit le kell győzni!

Kézilabda
9 órája

Per Johansson: Életem legnagyszerűbb napja a mai

Kézilabda
2025.05.24. 21:49

Nem hibázott, bajnok a Győr; az Esztergomé a bronzérem; örülhet az Óvár is a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.05.24. 19:20

Linn Blohm: Most még a Budaörsre koncentrálunk, csak azután a Bajnokok Ligájára

Kézilabda
2025.05.24. 10:29

NŐI KÉZI BL NÉGYES DÖNTŐ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
2025.05.23. 15:02

Hajdu János: Utolérhetetlen érzés a fiatalokat képezni

Utánpótlássport
2025.05.22. 19:14

Kézilabda: fokozatosan építkezik a PLER-es Borsos Máté

Utánpótlássport
2025.05.21. 20:46

Győri-Lukács Viktória: Ha tudnám a titkot, már megnyertük volna a BL-t

Kézilabda
2025.05.20. 10:16
Ezek is érdekelhetik