Férfi kézi BL: itt a vége? 2018-tól jöhet a világliga!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.24. 14:33
null
2018-tól már a világligában csaphat össze a Veszprém a legnagyobb sztárcsapatokkal? (Fotó: Hegedüs Gábor)
A német Sport Bild beszámolója szerint előrehaladott háttérmunka és tárgyalássorozat zajlik arról, hogy a közeljövőben elinduljon egy, a világ legjobb klubjait tömörítő férfi kézilabdaliga.

 

A „reformerek” egész szezonon át ívelő, 16 csapatos elitligát képzeltek, amelyben bajnoki rendszer szerint küzdenének egymással a csapatok. A mérkőzéseket hetente rendeznék, de úgy, hogy ne ütközzenek a Bundesligával, azaz hét közben rendeznék az új liga mérkőzéseit, hétvégén pedig a német bajnokikat.

Az ötletgazdák élén az egykori válogatott Fynn Holpert áll, aki korábban a Flensburg, legutóbb pedig a Lemgo menedzsereként is tevékenykedett, és utóbbi csapatot 2012-ben ázsiai túrára vitte. A „reformerek” túl vannak az első egyeztetéseken a Bundesliga képviselőivel, akik nyitottak az ötletre, októberben pedig tárgyalóasztalhoz ülnek. A Bild cikke szerint befektetőkörökben is pozitív visszhangot kapott az elgondolás, a tervezetekkel pedig könnyen meggyőzhetőek a televíziók is. A legfontosabb a marketingjogok mielőbbi tisztázása, ám ha minden a tervek szerint halad, már 2018-ban elindulhat az új sorozat.

Ha ez megvalósul, az könnyen a Bajnokok Ligája végét jelentheti, ugyanakkor az erőteljes katari érdeklődés következtében már nem is csak a BL-t „kiváltó” európai, hanem egyenesen világligát vizionálnak az illetékesek.

A handball-world.com szakportál felelevenítette, hogy Alfred Gíslason, a THW Kiel edzője már 2013-ban előállt hasonló ötlettel, ő akkor úgy vélte sokkal hasznosabb lenne a kézilabda számára, ha egy NBA-hez hasonló csúcsliga működne a BL helyett, azaz szakmailag sem lenne nehéz elfogadtatni a változtatásokat.

Azon topcsapatok, amelyeknek nemzeti szinten csupán néhány riválisuk van, valószínűleg szintén teljes mellszélességgel az ötlet mellé állnak, ellenállást elsősorban a nemzeti szövetségek, illetve a férfi BL-t szervező EHF részéről lehet várni, de a fentiek támogatásánál fontosabb lehet a Bundesliga vezetőinek véleménye. A Bild cikke kiemeli, a német élcsapatok mellett a Veszprémnek, a horvát RK Zagrebnek, a lengyel Kielcének és a PSG-nek is helye lenne a világligában.

Legfrissebb hírek

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
11 órája

A Nantes simán legyőzte a Barcát, és megszerezte a bronzérmet a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
14 órája

Kézilabda: a csapategység sikerei a fiú négyes döntőkben

Utánpótlássport
2025.06.09. 09:08

Kézi: a PLER, a Veszprém, a Kisvárda és a DVSC is bajnok lett

Utánpótlássport
2025.06.08. 20:29

Kézi: hibátlan DVSC, duplázó FTC a leány négyes döntőkben

Utánpótlássport
2025.06.02. 15:33

Kézilabda: ezüstéremig menetelt a Harta U15-ös leánycsapata

Utánpótlássport
2025.06.01. 09:08

Kisfaludy Anett: Ez azért egy éve nem volt benne

Kézilabda
2025.05.29. 13:06

NŐI KÉZI BL NÉGYES DÖNTŐ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
2025.05.23. 15:02
Ezek is érdekelhetik