Kézi: kék lap, 4 bíró, 8 passz passzívnál – új szabályok?

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2015.07.16. 08:45
Érdekes, a kézilabda meglehetősen masszív szabályainak módosításáról szóló információkat kapott a Nemzeti Sport Andorka Sándortól, a volt nemzetközi kategóriás bírótól, az európai szövetség versenybizottságának tagjától, aki a nemzetközi szövetség delegáltjaként Brazíliába készül a július 20-án kezdődő férfi junior-világbajnokságra. Ezen a magyar korosztályos együttes nem vesz részt, de a sportdiplomata fia, Andorka Miklós és játékvezetőtársa, Hucker Róbert is képviseli színeinket.

A szabálymódosításokat a nemzetközi szövetség játékvezetői bizottsága kezdeményezte, és egyelőre a 2017-es esetleges bevezetésük előtt idén július-augusztusban kipróbálják több versenyen, a férfi junior-vb-n, a férfi ifjúsági vb-n és a női junior Eb-n. Utóbbiakon a magyar válogatott is résztvevő. Emellett tervezik a tesztelést az ősztől a férfi és a női Bundesligában is.

„Ezek a meglehetősen szigorú új rendszabályok a játék tisztaságát, a kirívó szabálytalanságok és sportszerűtlenségek megelőzését szolgálnák, de kizárólag akkor vezetik be őket, ha a gyakorlatban beválnak, vagyis a sportág befogadja a módosításokat” – mondta a fontosabb változásokról Andorka Sándor.

Nézzük, min is akarnak változtatni!

• Sérülés, ápolás: ha sérülés miatt meg kell szakítani a játékot és a pályán ápolják a sérültet, az ápolást követően el kell hagynia a játékteret, majd csapata következő három támadásánál nem léphet pályára.

• Passzív játék: a bíró passzív játékra figyelmeztető felemelt karja után legfeljebb nyolc passzra van lehetősége a támadó csapatnak, hogy lövéssel fejezze be az akciót, és ha a labda lepattan a védőkről, akkor sem kezdődik elölről a passzok számolása.

• Kék lap: az utolsó percben elkövetett szándékos szabálytalanságért nemcsak kizárás jár, a vétlen csapat büntetőt is dobhat, a játékvezetőknek ilyenkor fel kell mutatniuk a bevezetendő kék lapot.

• Kapuscsere mezőnyjátékosra: bármikor játszhat hét mezőnyjátékos (kivéve ha a csapatból éppen kiállítottak), és nem kell használni a megkülönböztető kapusmezt, viszont nem is léphet be senki a „hetek” közül a kapuelőtérbe, hogy védjen.

• Négy bíró: szintén kísérleti jelleggel a dán bajnokságban az ősztől négy játékvezető dirigálná a mérkőzéseket.

Legfrissebb hírek

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49
Ezek is érdekelhetik