Kézi: a Barcába igazolna anyagi gondjai miatt a kieli sztár

Vágólapra másolva!
2015.07.27. 15:58
null
Filip Jícha magánéletbeli okok miatt hagyná ott a Kielt (Fotó: AFP)
Anyagi megfontolásból Filip Jícha távozna a THW Kiel férfi kézilabdacsapatától a Barcelona kedvéért.

Korábban már sajtóhírek alapján beszámoltunk a lehetséges váltásról, most maga a játékos beszélt a barcelonai lehetőségről:

„Elárulhatom, hogy arra kértem a klubot, adjon el a Barcelonának. Álmatlan éjszakáim vannak, mert szeretett klubom elhagyása olyan szituáció, amit sosem akartam, hogy bekövetkezzen – mondta Filip Jícha a Kieler Nachrichten című újságnak. – Sportolóként maradnék, ám családapaként szinte kötelességem a Barcelonához szerződni.”

A kétgyermekes Jícha elárulta, hogy pénzügyi csapdába került, mert amikor 2006-ban a Bundesligába szerződött és még alig tudott németül, járatlan volt a pénzügyi világban, sok pénzt fektetett ingatlanokba, és a pénzügyi manőverezés az elmúlt években rengeteg problémát okozott számára. Jelenleg is fizetése negyven százalékát emészti fel a korábbi üzlet. A Barcelona 2019-ig szóló szerződést ajánlott a számára, a fizetését pedig egy esetleges kiesés esetén is megkapná. Az utóbbi időben több sérülés is hátráltatta, ebből a szempontból kedvezőbb lenne, hogy a spanyol bajnokságban jóval kisebb terhelést kapna, mint a Bundesligában.

A 33 éves cseh átlövőt még legalább egy évig érvényes köti a szerződése a Kielhez, tehát a katalánoknak vélhetően mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a kivásárláshoz – ami egyébként sem jellemző a sportágban –, ám Nikola Karabatic PSG-hez távozása után a Barcának lehet fedezete a tranzakcióra.

„Ez nagy nehézség számára, amit meg kell oldania. Ugyanakkor azt is meg kell érteni, hogy nekünk mindenekelőtt a csapat és a klub érdekeit kell szem előtt tartanunk” – kommentálta a csapat ügyvezető igazgatója, Thorsten Storm a csapatkapitány szándékait, ami nyilván azt jelenti, hogy ha el is engedik, megkérik egyik legjobb játékosuk árát.

A Barcelona első, 250 ezer eurós ajánlatát a Kiel állítólag elutasította. Az El Mundo Deportivo úgy tudja, hogy a katalánok következő (végső?) ajánlata már 400 ezer euróról szól. Jícha szerint augusztus 3-ig el kell dőlnie a sorsának, akkor kezdi ugyanis a Barca a felkészülést a következő szezonra.

Legfrissebb hírek

Nem sikerült a címvédés: elbukta a 80 perces egyiptomi csatát a Veszprém

Kézilabda
2025.10.02. 21:18

Kézilabda: gólerős utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2025.09.30. 15:09

Európai kézilabdaligák: Szikora csapata nyerte a „magyaros” kupameccset

Kézilabda
2025.09.24. 22:51

Kézilabda: Fehér Luca minden szinten megmutatná magát

Utánpótlássport
2025.09.19. 09:06

Kézilabda: nagy a merítési lehetőség a serdülő leányválogatottnál

Utánpótlássport
2025.09.17. 15:08

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
2025.09.13. 23:23

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25
Ezek is érdekelhetik