Kézilabda: Lékait elengedték; Kiss és Szamoránsky is pihen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.13. 11:56
Szombat délután a magyar női kézilabda-válogatott Győrben vb-selejtezőt játszik Ausztria ellen, majd férfi nemzeti csapatunk – szintén a Rába-parti városban – Ukrajnával csap össze utolsó Eb-selejtezőjén.

Egyik mérkőzésen sem várható sok izgalom, hiszen férfiválogatottunk már kijutott az Eb-re (csoportelsőként), a nők pedig 13 gólos előnyt szerzett Ausztria ellen az első, idegenbeli mérkőzésen.
Talant Dujsebajev, a férfi nemzeti csapat szövetségi kapitánya a portugáliai selejtezőhöz hasonlóan újra a fiataloknak ad lehetőséget. Ezúttal már Lékai Máté sem lesz a csapatban.

„Megállapítottuk a kapitánnyal, hogy igen hasznos volt a portugálok elleni meccs a fiatalok kipróbálására – nyilatkozta Sótonyi László másodedző a Nemzeti Sportnak. – A legtöbben éltek az előlegezett bizalommal, reméljük, közülük egy-két játékosra már számíthatunk az Európa-bajnoki felkészülésben. Az ukránok ellen újra megmutathatják, mire képesek. A szerdai siker után Lékai Máté jutalma, hogy a hét végére elengedte a kapitány, a helyén Ligetvári Patrik szerepel.”

A hölgyeket irányító Németh András szintén pihenőt adhatott néhány rutinosabb játékosának, így nem számít Kiss Évára és Szamoránsky Piroskára sem, az osztrákok elleni visszavágón Bíró Blanka és Janurik Kinga védi a magyar kaput.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
5. CSOPORT, 6. FORDULÓ

SZOMBAT
Magyarország–Ukrajna 16.00, Győr (tv: Duna World)
VASÁRNAP
Oroszország–Portugália 14.00, Moszkva

AZ 5. CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 5 5 146–123 10
3. Oroszország5
3
2
139–1356
2. Portugália 5 2 3
150–141 4
4. Ukrajna 5
5
120–156 0
Magyarország már biztosan kijutott a 2016-os lengyelországi Európa-bajnokságra.

NŐI KÉZILABDA VB-SELEJTEZŐ, RÁJÁTSZÁS, VISSZAVÁGÓ
Magyarország–Ausztria, Győr, 13.30 (Tv: Duna)
Az első mérkőzésen: Ausztria–Magyarország 20–33

Legfrissebb hírek

A meccs emberének választott Pergel Andrej hálás, hogy megkapta a lehetőséget a válogatottban

Kézilabda
2025.05.11. 20:42

Románia kis híján lemaradt; Ausztria szoros csatában győzött – kialakult a férfi kézilabda Eb teljes mezőnye!

Kézilabda
2025.05.11. 20:27

Hat junior-vb-ezüstérmessel a kezdőben, veretlenül jutott ki az Eb-re a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2025.05.11. 19:28

Ligetvári Patrik: Nem vehetjük félvállról a finnek elleni meccset

Kézilabda
2025.05.09. 08:40

Spanyolország, Grúzia, Feröer és Montenegró is kijutott a férfi kézi Eb-re

Kézilabda
2025.05.08. 20:47

Öt tapasztalt játékos kikerült a magyar kézilabda-válogatott keretéből

Kézilabda
2025.05.08. 20:38

A németek és a csehek is kijutottak az Eb-re, a franciáké az Eurokupa

Kézilabda
2025.05.07. 22:05

Simán győzött Szlovákia ellen, és csoportelsőként kijutott az Eb-re a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2025.05.07. 19:26
Ezek is érdekelhetik