Kézi: Kovacsics Gyöngyösön, tömeges távozók Cegléden

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.29. 17:41
A férfi kézilabda NB I 7. helyén végző B. Braun Gyöngyös bejelentette, a következő idénytől Kovacsics Péter is az együttest erősíti.

A mindkét szélen bevethető, Balatonfüredről érkező játékos szerződtetése mellett hír még a csapat háza tájáról, hogy Nagy Bence meghosszabbította év végén lejáró szerződését.

A kilencedikként záró Ceglédnél igencsak eseménydúsan alakult az elmúlt időszak, a mai bejelentés alapján távozik Pocsai Rajmund, Nikolicza Renátó, Gigler István, Antal Szabolcs, Takács Bence és Bartucz László, hosszabbított Lászlai Szabolcs, Bősz Dániel, Tóth Norbert, Lepsényi Sándor, Bíró Balázs és Hódi Lóránd, az érkezők között pedig Borsos Tamás és a montenegrói válogatott fiatal irányítója, Bozo Andjelics neve szerepel, de a gárda tárgyalásokat folytat a további erősítések érdekében.

Legfrissebb hírek

77 gólos meccsen nyert a Veszprém Budakalászon

Kézilabda
2025.09.06. 18:37

Nagy csatában verte meg az ETO a Csurgót a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.05. 19:31

Férfi kézilabda NB I: háromgólos komlói siker a NEKA ellen

Kézilabda
2025.09.04. 20:14

Minden labdáért nagyon kell küzdeni komlói mezben

Kézilabda
2025.09.03. 13:37

A nyolcadik hely az újonc Budai Farkasok célja a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 11:02

Szoros meccset nyert meg az FTC Balatonfüreden a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.08.31. 16:47

A Szeged könnyed győzelmével kezdődött a férfi kézilabda NB I új idénye

Kézilabda
2025.08.28. 19:23

„Ragyogásra született” – ilyen a szegedi kézilabdacsapat új meze

Kézilabda
2025.08.28. 17:32
Ezek is érdekelhetik