Női kézi BL: Nem egy-egy Vardar-játékosra készülünk - Kovacsics

Vágólapra másolva!
2015.04.03. 15:29
Ma utazik el Szkopjéba a Győri Audi ETO női kézilabdacsapata, amely szombaton 19 órától a Vardarral vívja meg a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzését. Kovacsics Anikó csapatkapitány szerint az ellenfélnél minden posztra jut legalább egy világklasszis, így nem egy-egy játékosra figyelnek külön.

„A hét eleji rövid pihenő után belevetettük magunkat a munkába, hiszen a szezon eddig legkeményebb meccsei várnak ránk – mondta Kovacsics Anikó a gyorietokc.hu-nak. – A Vardar nagyon erős ellenfél lesz, tulajdonképpen minden poszton legalább egy világklasszis játékost tud felmutatni, van ahol kettőt is. Ezért nem is tudunk egy-egy játékosra külön koncentrálni, egészében kell tökéleteset nyújtanunk a pályán. Amit a múlt hét végén mutattunk a Magyar Kupában, annak a többszörösét kell kihoznunk magunkból, iszonyatos koncentrációval a védekezésben. Ez lesz most is mindennek az alapja, de nagyon bízunk benne, hogy sikerül őket elbizonytalanítanunk. Ha a védelem jól működik, akkor meglesz az alap a jó támadójátékhoz is. Fejben is nagyon ott kell lennünk, ez legalább annyira fontos, mint a jó fizikai és taktikai felkészülés.”Kovacsics Anikó a gyorietokc.hu-nak. – A Vardar nagyon erős ellenfél lesz, tulajdonképpen minden poszton legalább egy világklasszis játékost tud felmutatni, van ahol kettőt is. Ezért nem is tudunk egy-egy játékosra külön koncentrálni, egészében kell tökéleteset nyújtanunk a pályán. Amit a múlt hét végén mutattunk a Magyar Kupában, annak a többszörösét kell kihoznunk magunkból, iszonyatos koncentrációval a védekezésben. Ez lesz most is mindennek az alapja, de nagyon bízunk benne, hogy sikerül őket elbizonytalanítanunk. Ha a védelem jól működik, akkor meglesz az alap a jó támadójátékhoz is. Fejben is nagyon ott kell lennünk, ez legalább annyira fontos, mint a jó fizikai és taktikai felkészülés.”

„A csapaton belül egyébként nagyon jó a hangulat, mindenki izgatottan várja az utolsó heteket a szezonból, hiszen most derül ki igazán, mennyi munkát fektettünk be a szezon során. Szeretnénk, ha a szurkolóinknak most is ugyanolyan örömet tudnánk szerezni a versenysorozatok végén, mint tavaly vagy tavalyelőtt. Nagyon számítunk rájuk Szkopjéban is, bár tudjuk, hogy az új, ötezer fős arénában félelmetes hangulat vár ránk. De még sosem csalódtunk a szurkolóinkban, tudjuk, hogy a világ végére is eljönnek utánunk, és ha a hazai közönséghez képest maroknyian is vannak, azért mi mindig halljuk a hangjukat. Mindent megteszünk, hogy győzelemmel térjünk haza, és a jövő heti itthoni mérkőzést előnnyel várjuk!” – tette hozzá a csapatkapitány.

A Vardar honlapja szerint mintegy száz győri szurkolóra lehet számítani a szombat esti meccsen.

Legfrissebb hírek

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
2025.07.11. 16:03

Megszületett a korábban hét évet Győrben töltő Stine Oftedal gyermeke

Kézilabda
2025.07.08. 08:57

„Remélem, ezzel példát mutatok akár a kortársaimnak, de leginkább a fiatalságnak” – Görbicz Anita lediplomázott

Kézilabda
2025.07.04. 18:57

Nem sokkal a felkészülés kezdete előtt távozott a CSM Bucuresti vezetőedzője – hivatalos

Kézilabda
2025.06.30. 15:19

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

Új ügyvezető a BL-címvédő Győri Audi ETO élén

Kézilabda
2025.06.26. 14:29

A Győr és a Veszprém is az első kalapból várja a kézilabda BL-csoportkör sorsolását

Kézilabda
2025.06.26. 13:46

Az FTC, a DVSC és a Szeged is indulhat a kézilabda Bajnokok Ligájában!

Kézilabda
2025.06.24. 10:19
Ezek is érdekelhetik