Férfi kézi BL: „A PSG-nek ugyanakkora az esélye”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.17. 08:46
A francia PSG elleni vasárnapi BL-negyeddöntő-visszavágóra készülő MKB-MVM Veszprém kézilabdacsapatának szélsője, Iváncsik Gergő szerint a franciaországi 22–22-es döntetlen után mindkét csapatnak ugyanakkora az esélye a továbbjutásra.

„Más lett volna, ha végig szoros a meccs, és úgy játszunk döntetlent, mint így, hogy öttel is vezettünk – tekintett vissza a PSG elleni BL-párharc első felvonására Iváncsik Gergő, a Veszprém szélsője a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. – Nyilván az elején aláírtuk volna a döntetlent. Sajnos elfáradtunk a meccs végére, fejben és egy kicsit erőben is, technikai hibákat követtünk el, nem jöttek a gólok.”

„A visszavágón sokkal nehezebb meccsre számítok, mint amilyen a franciaországi volt. Teljesen nyitott a párharc, a PSG-nek is ugyanakkora az esélye, mint nekünk. Ugyanúgy kell kezdenünk, mint a kinti meccsen, de fontos, hogy a koncentrációnk ne csak ötven percig tartson” – mondta a veszprémi klasszis.

Iváncsik Gergő hozzátette, nagyon szurkolnak a Kielben kétgólos előny birtokában pályára lépő Szegednek, hiszen megvan a lehetősége annak, hogy két magyar klub is bejusson a legjobb négy közé. Még akkor is, ha a szélső szerint a Kiel a kétgólos hátrány ellenére is esélyesebbnek tűnik a Szegednél.

BAJNOKOK LIGÁJA, AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
FINAL FOUR
Időpont: május 30-31. Helyszín: Köln
Az elődöntő párosítását április 21-én sorsolják.
NEGYEDDÖNTŐ
Paris SG (francia)–MKB-MVM VESZPRÉM 24–24
4. 19., 17.30
MOL-PICK SZEGED–THW Kiel (német) 31–29
4. 19., 19.30
PPD Zagreb (horvát)–Barcelona (spanyol)
23–25
4. 18.
Vardar Szkopje (macedón)–Kielce (lengyel)
20–224. 19.
NYOLCADDÖNTŐ
La Rioja (spanyol)–MKB-MVM VESZPRÉM 23–31 31–37
54–68
Rhein-Neckar Löwen (német)–MOL-PICK SZEGED 30–34 29–31
59–65
Aalborg (dán)–Barcelona (spanyol) 11–31
22–29 33–60
Flensburg (német)–THW Kiel (német) 21–30
28–33
49–63
Dunkerque (francia)–Paris SG (francia) 21–23
22–23 43–46
Wisla Plock (lengyel)–Vardar (macedóniai) 32–26
20–31
52–57
Montpellier (francia)–Kielce (lengyel) 25–29
33–31
58–60
PPD Zagreb (horvát)–Kolding-Köbenhavn (dán) 22–17
21–23 43–40

 

Legfrissebb hírek

Bajban a PSG: Marquinhos is kidőlt az FC Barcelona elleni BL-meccs előtt

Francia labdarúgás
2025.09.26. 13:23

Tobias Thulin a védéseiről: Nagyon élvezem, extrán motivál, ha győzelemhez segíthetem a Szegedet

Kézilabda
2025.09.26. 11:55

Bánhidi Bence: Arra tartogattuk Thulint, hogy az utolsó öt percben megnyerje nekünk a mérkőzést

Kézilabda
2025.09.26. 06:44

A Szeged jó játékkal, nagyot küzdve győzte le a PSG-t

Kézilabda
2025.09.25. 20:22

Mindenkiben frissen él a legutóbbi kiadós PSG-verés emléke

Kézilabda
2025.09.25. 09:26

Döcögős játékkal, de nyert a Veszprém Bukarestben a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.24. 20:23

Nincs meglepetés: a BL-címvédő Paris Saint-Germain lett a legjobb klubcsapat

Minden más foci
2025.09.22. 22:14

Chevalier hibája döntött, 14 év után kapott ki bajnokin a PSG Marseille-ben!

Francia labdarúgás
2025.09.22. 22:12
Ezek is érdekelhetik