Női kézi: Hornyák elmegy, Soós, Vukcsevics és Liscsevics érkezik Vácra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.17. 15:44
null
Soós Viktória visszatér Vácra a Ferencvárostól (Fotó: Teknős Miklós)
Nagy változásokat jelentettek be a női kézilabda NB I alapszakaszát kilencedik helyen záró Vácnál: a szlovén Uros Bregar személyében új edző érkezik a csapathoz, amelyből távozik az egyik erősség, Hornyák Dóra, de jön Soós Viktória, Szara Vukcsevics és Krisztina Liscsevics.

A klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy a szlovén Uros Bregar személyében új edző érkezik a váci kézis lányokhoz. A 36 éves egykori játékos már 15 éve dolgozik edzőként, ebből hét évig a szlovén Krim Ljubljana másodedzője volt, az elmúlt szezonban pedig a Vardar Szkopje másodedzője lett. Válogatott szinten Bregar a szlovén serdülőválogatottat vezette 2006 és 2008 között, valamint a szlovén juniorválogatott vezetőedzője volt 2008 és 2012 között. Az elmúlt három évben a szlovén felnőttválogatott másodedzői posztját is betölti.

„Eljött a vérfrissítés ideje, Uros Bregar személyében egy dinamikus, ambiciózus, a csapatot felvillanyozni képes embert kapunk. A lányok minden meccsen bizonyítják, hogy megvan az akarat, és bizonyosan az NB I-ben fogunk maradni, ám a puszta bennmaradásnál sokkal jobb eredményekre vagyunk képesek" – fogalmazott Kirsner Erika, az Ipress Center-Vác elnöke.

A siker érdekében három új játékost is leszerződtetett az egyesület az érvényes szerződéssel rendelkező játékosok mellé. Az egyik új játékos a 26 éves szerb Krisztina Liscsevics, aki a Bajnokok Ligája középdöntőjében érdekelt Metz csapatát erősíti a most zajló szezonban (a franciák a hétvégén veszítették el végleg a negyeddöntős folytatás lehetőségét). Az irányítóként és balátlövőként is bevethető játékos a szerb válogatott tagja, amellyel 2013-ban világbajnoki ezüstérmet szerzett.

A 22 éves montenegrói Szara Vukcsevics Érdről szerződik a Dunakanyarba, az ő lehetséges átigazolásáról korábban már beszámoltunk. A klubnál úgy számolnak, hármas védőként és beállóként is kulcsszereplője lesz a jövő évi csapatnak. A szerződése időtartamát neki sem hozták nyilvánosságra, de a sajtóhírek arról szóltak, két évre írt alá.

A harmadik érkező Soós Viktória, aki a Ferencvárosból igazol Vácra. A balkezes jobbátlövő már szerepelt korábban Vácott, a 2010–2011-es idényben erősítette a csapatot.

Az új játékosok leigazolásához nagyban hozzájárult, hogy ismerik az új vezetőedzőt, Uros Bregart, és bíznak a munkájában.

Az Ipress Center-Vác csapata még további erősítéseket tervez, balátlövőposzton biztos lesz változás a keretben, Hornyák Dóra ugyanis nem hosszabbítja meg lejáró szerződését. A játékossal a váci csapat mindenképpen szeretett volna szerződést hosszabbítani, de Hornyák a távozás mellett döntött. A klub vezetősége már tárgyal a kiszemelt sportolókkal, valamint azokkal a lejáró szerződésű játékosaival, akiket a következő szezonban is meg kíván tartani.

A Vác az alapszakasz utolsó fordulójában a Siófokot győzte le, amely így lemaradt az elődöntőről. A Vác a 9–12. helyért folytatja, négy ponttal kezdve a rájátszást.

Vukcsevics, Bregar, Liscsevics és Soós is Vácon folytatja (Fotó: ChampSport)
Vukcsevics, Bregar, Liscsevics és Soós is Vácon folytatja (Fotó: ChampSport)
Legfrissebb hírek

Heine: A múlt szellemei is megjelenhetnek a Győr játékosainak fejében

Kézilabda
6 órája

Siti Beáta: A védekezés, a kapusteljesítmény és az érzelmek dönthetnek a Győr–FTC rangadón

Kézilabda
10 órája

Újabb válogatott játékost igazolt a Mosonmagyaróvár – hivatalos

Kézilabda
2025.05.08. 12:27

Olasz átlövővel erősített a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.05.07. 10:32

Női kézi NB I: két új igazolás bejelentésére készül a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.05.06. 09:39

Az FTC 46 gólig jutott, a Győr Vácon nyert az egymás elleni szuperrangadó előtt

Kézilabda
2025.05.03. 19:31

Női kézi NB I: az MTK csak 18 percig tudta tartani a lépést a Fehérvárral

Kézilabda
2025.05.02. 19:31

Női kézi NB I: meghosszabbította szerződését a szombathelyiek egyik legjobbja – hivatalos

Kézilabda
2025.05.02. 18:07
Ezek is érdekelhetik